Országos hírek

Az összetartozás érzésén kívül a Kárpát-medencében élő magyar gazdálkodók tudásátadását is elősegíti a „Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem program” – mutatott rá Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek elnöke, az Országgyűlés alelnöke. Erdélyben pedig megtartotta idei első ülését a Magyarok Kenyere Alapítvány kuratóriuma.


Miért tartotta fontosnak, hogy a Magosz beálljon a „Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem” program mögé?

A program igazi kárpát-medencei sikertörténet, melynek pillérei a hit, az alázat, a kitartás és az önzetlen, segítő szándék. Ahogy a 15 millió búzaszem elnevezés is mutatja, a Magyarok kenyere eszméje egyesíti a gazdákat, a vidéket, sőt mostanra már a teljes Kárpát-hazát is. Ezt képviseljük mi is a Magosznál, hiszen megalakulásunk óta a gazdák összefogásáért és nemzeti összetartozásunk erősítéséért küzdünk.


Hány gazdálkodó ajánlott fel 2019-ben adományt és mennyi búza gyűlt össze?

A program indulásakor, 2011-ben még csupán 10 tonna gabona gyűlt össze, ez a mennyiség mostanra 791 tonna búzára növekedett. Újabb és újabb gazdák csatlakoztak a programhoz, így mára már közel 5700 magyar gazda vesz részt az adományozásban, amely közel negyedével haladta meg a tavalyi 4600 fős rekordot. Az ötlet, amely kezdetben csak Magyarországra terjedt ki, mostanra az egész Kárpát-medence összefogásává nőtte ki magát, egyre több határon túli gazda vesz benne részt. Közülük is kiemelkednek a kárpátaljaiak, akik igazán átérzik, mit jelent a szükséget szenvedők számára az önzetlen segítség.


Az összegyűlt terményt milyen formában juttatják el a kedvezményezettekhez?

A gazdák a learatott búzájuk egy részét minden évben a gyűjtőpontokra viszik. Az adományokat megyénként, a külhoni részeken pedig régiónként gyűjtik össze, majd ünnepélyes keretek között, szimbolikusan is összeöntik. Derék magyar malmaink – akik szintén részt vesznek az adományozásban – az összeöntött búzát lisztté őrlik, és ezt a zsákba rakott lisztet juttatjuk el a kedvezményezett intézményekhez. Méhész gazdáink mézet adományoznak, és jut tészta, burgonya is a csomagba, sőt idén – hála a Magyarok Kenyere Alapítványnak – 15 számítógépet is ajándékozhattunk a nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Gyermekotthon ifjú lakóinak.


Hogyan dől el, kik részesülhetnek adományban?

Úgy gondoljuk, ez egy olyan küldetés, ami senki ellen nincs, s mindenkiért szól, ez üzenet mindenkinek, határon innen és határon túl. Ezen értékrend legfőbb motorja a Magyarok Kenyere Alapítvány, amely rendkívül fontos szerepet tölt be a program életében. Az alapítványban összegződik mindaz a tudás és tapasztalat, amely a program további bővítéséhez, még több adományozó és adományozott csatlakozásához szükséges. Ötfős kuratóriumában a határon túli magyarság is képviselteti magát, akik testközelből érzékelik, hogy hol van szükség a magyar gazdák segítségére. Az adományok szétosztásában természetesen komoly szerep jut a megyei kollégáknak és a történelmi egyházak, karitatív szervezetek képviselőinek is.


A programban való részvétele során mit tapasztalt, az mennyiben segíti a gazdák összefogását a nemzetei öntudat erősödését?

A program jelmondata, vagyis a „15 millió búzaszem” az együvé tartozás, az egymásért való kölcsönös felelősségvállalás, az összefogás szimbóluma is egyben. Együtt van a vidék, az ország, a Kárpát-medence, a nemzet. A 15 millió búzaszem, 15 millió magyart jelképez. Meggyőződésem, hogy ez a program is hűen tükrözi azt, hogy csak az összefogásra képes magyarság az, amely erőt tud felmutatni. Hiszem, hogy ez az erő mindenki számára lendületet ad, mindenki számára erősíti a hitet és a meggyőződést, hogy együtt képesek vagyunk elérni céljainkat, amelyeknek országhatár sem szabhat akadályt.


Mi lenne e téren a cél?

A kedvezményezett intézmények, gyermekotthonok visszajelzése alapján adományaink hatalmas segítséget jelentenek a gondozott gyermekek ellátásához. Ezért is lett célkitűzésünk a következő évekre, hogy nemcsak az adományozottak körét, hanem a felajánlók számát is tovább növeljük, még több és több magyar sorstársunkat vonva be ezzel karitatív tevékenységünkbe. Az ajándékozás örömén túl az Alapítvány nemcsak társadalmi tőkét biztosít a magyar gazdaközösségnek, hanem valódi csatornaként is működhet a gazdálkodási ismeretek kárpát-medencei továbbadására. A tudásátadást, a külhoni gazdák munkáját ezzel együtt jelentősen segítheti az a hatalmas szakmai bázis, amely a Magosznál és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál már rendelkezésünkre áll. Hiába szakítottak el minket egymástól, hiába kell külön államban élnünk, a tudás nem ismer országhatárokat! (Dénes Zoltán/NAKlap 2019. december – 2020. január)

 


Indul a Magyarok kenyere 2020-as éve!

Erdélyben tartotta idei első ülését a Magyarok Kenyere Alapítvány kuratóriuma. Szimbolikus év 2020, a nemzeti összetartozás éve: újra magyar kenyér sülhet Kárpátaljától a Vajdaságig, Székelyföldtől a Felvidékig! Idén is várják majd a magyar gazdák adományait! (Magosz-Facebook)


 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám