Országos hírek

A NAK földgázbeszerzéssel kapcsolatos tendert ír ki a közeljövőben, amit megelőz a kamarai tagok körében meghirdetett igényfelmérés. Ezt segítendő, a 2018. áprilisában eddig történteket bemutató földgázenergia-piaci összefoglalót adunk közzé. Illetve kitérünk a villamosenergia-piacra is.


A nemzetközi és a hazai energiapiacokon alakuló általános trendek

Minden energiahordozó esetében erősen növekvő trend érvényesül, ami miatt április első felében elszabadultak az energiapiaci jegyzésárak. A tavalyi év végén és idei év elején tapasztalt jelentős negatív korrekció – egy nagy volatilitású árnövekedéssel rendelkező időszakot követően – ismét erős és gyors növekedésbe fordult, így jelentősen megnőtt a veszélye a tavalyi évhez hasonló, magas árszintek kialakulásának. A fundamentális, világpiaci helyzet jelenleg nem ad okot jelentős, rövidtávú csökkenésre való megalapozott várakozásokra, mivel mind az olajár, mind a széndioxid kvóta töretlen emelkedése, valamint a magas szén jegyzésárak is a gáz- és villamosenergia-árak növekedése irányába hatnak.

 

Nemzetközi és hazai piacokon kialakult földgázárak és jövőbeli kilátások

A holland TTF tőzsde 2018/2019. gázévre vonatkozó jegyzésárát mutatja a következő ábra:

Az árazás szempontjából leginkább meghatározó holland TTF jegyzésárak – a villamosenergia-árakkal összhangban, részben azokat is mozgatva – megállíthatatlannak tűnő emelkedésbe kezdtek a következő gázév viszonylatában. 2 hónap alatt ez már 11% feletti növekedés, elérve a januárban tapasztalható csúcsokat. A mélyponthoz viszonyítva ez a közel 2 EUR/MWh növekedés ~6-7 HUF/köbméter (~200 HUF/GJ) árnövekedést is eredményez a végfogyasztói árazásban. Látható, hogy a földgázpiac is nagyon érzékenyen követi a világpiaci mozgásokat, azonban az itt végbement változás az elmúlt időszakban sokkal jelentősebb, mint az olaj vagy akár a szén árjegyzések esetében.

A fentiek alapján április során vagy május elején mihamarabb szükséges meghozni a gázbeszerzésre vonatkozó végső döntéshozatalt, így a portfólióra bekérendő indikatív árajánlatok kamarai tagoknak történő visszamutatása és – ennek fényében – a NAK által kiírandó tender is ekkorra várható.


Nemzetközi és hazai piacokon kialakult villamosenergia-árak és jövőbeli kilátások

A német piacon lévő 2019. és 2020. évi éves zsinóráram (BL) és csúcsáram (PL) terméket mutató ábra:

A német piac áprilisi árai a 2017. december -2018. januári szintet is több mint fél EUR/MWh-val haladták meg, igaz itt kiemelkedő csökkenés nem volt tapasztalható – a földgázár csökkenése ellenére – a magas szén jegyzésárak és a CO2 kvóta töretlen emelkedése miatt.

A hazai piacon lévő 2019. és 2020. évi éves zsinóráram (BL) és csúcsáram (PL) terméket mutató ábra:

A magyar piacon 2 hónap alatt 11,5 %-os növekedés látható a következő évi jegyzésáron áprilisban.

Ezt az utat meglehetősen nagy ingadozás mellett tette meg a piac, azonban kifejezetten az utóbbi napokban növekedett jelentőset, és mivel minden egyéb releváns és meghatározó energiahordozó ugyanezt tette, így nem látható szignifikáns nagyságú, több EUR/MWh-os korrekcióra okot adó tényező a jövőben.

A közeljövőben egy esetleges kisebb-nagyobb, rövid ideig tartó piaci korrekciót kihasználva, még jelentős költségek „menthetőek meg" egy megfontolt, kockázatkerülő szerződéskötés által, elkerülve a tavalyi év során végbement folyamatos árnövekedés esetleges megismétlődését. A fentiek alapján javasoljuk tagjainknak, hogy már áprilistól tudatosan kezdjék meg a kereskedőktől történő árajánlatok bekérését, a piac felmérését, és ne halasszák el a döntést az őszi időszakra.


(NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám