Országos hírek

A jégkármérséklő-rendszer első évében, csak a mezőgazdaságban már több milliárd forint kárt előzött meg. A rendszert 2019-ben előbb, már április közepén üzembe helyezik, amit a sokéves átlag alapján az időjárás is indokol.


Közel egy évvel ezelőtt, 2017 októberében közös sajtótájékoztatón jelentette be a Miniszterelnökséget vezető akkori miniszter, Lázár János és Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, hogy a tárca kiadta a támogatói okiratot a NAK részére, így a kamara a Vidékfejlesztési Programból nyert 1,8 milliárd forrásból elkezdhette kialakítani az országos jégkármérséklő-rendszert (JÉGER). Miután a személyi és a tárgyi feltételek adottak lettek, az összesen 986, automata és manuális talajgenerátorokból álló rendszert – amelynek része a dél-dunántúli NEFELA 145 darab generátora is – idén május elsejével üzembe is helyezte a kamara.

– Miután 2017 viharokban és jégesőben is „gazdag” év volt, a kamara bízott abban, hogy 2018 valamennyire nyugodtabb lesz, és nem kell feltétlenül „csúcsra járatni” a jégkármérséklő-rendszert. Ám ehhez képes az elmúlt harminc év legzivatarosabb tavaszi-nyári időszaka volt az idei; a villámlások száma például elérte a 2,9 milliót, ami négy százalékkal több a 2017-es adathoz képest – mondta az első éves tapasztalatokat összegző december 6-i sajtótájékoztatóján Győrffy Balázs.

Mindez azt is jelentette, hogy az ezüst-jodidot a felhők közé engedő generátorokat gyakorta kellett működésbe hozni. Az „üzemanyag” porlassza el a felhőkben képződő jégszemcséket, vagy csökkenti azok méretét, jelentősen megóvva a mezőgazdasági területeket (és persze a polgári, ipari ingóságokat, ingatlanokat is). A váratlan időjárási körülményekre tekintettel a tervezett 280 ezer liter helyett 390 ezer liter ezüst-jodidot vásárolt a kamara, amit a generátorok nem égettek el teljes egészében, így marad belőle 2019-re is. Mint Győrffy Balázs hozzátette, voltak olyan területek az országban, ahol mégis nagyméretű jégdarabokat észleltek, ennek fő oka, hogy a határon túlról érkező felhők még a hazai meteorológiai radarok hatókörén kívül esnek és így az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) – amely egy szuperszámítógéppel szolgálja ki a rendszert – nem tud időben riasztást adni. A másik ok pedig a váratlanul képződő szupercellák, amik ellen rendkívül nehéz a védekezés.

A NAK elnöke elmondta, hogy a védekezési szezonban a generátorokat – országos szinten – átlagosan 87-szer hozták működésbe és 479 órán keresztül üzemeltek. Bács-Kiskun megyében volt a legtöbb dolguk a szakembereknek (107 bekapcsolás, 640 órányi üzemidő), Győr-Moson-Sopron megyében pedig a legkevesebb (65 bekapcsolás, 360 órányi üzemidő).
– Tökéletes munkát végeztek az üzemeltetők, ezúton is szeretném ezt megköszönni nekik – jegyezte meg. – A rendszer pedig beváltotta a reményeket.

Győrffy Balázs elmondta, a rendszer pozitív hatása abban már mérhető, hogy a gazdálkodók idén 22,5 ezer hektárra jelentettek jégkárt, ami 70 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál, a jégkár aránya a bejelentett mezőgazdasági káron belül 13 százalék volt, míg tavaly ez elérte a 37 százalékot.
– Ugyan ezek még csak a bejelentett károk, a tényleges kárkifizetésekről csak jövőre rendelkezünk majd adatokkal, de nyugodtan megállapítható, hogy a jégkármérséklő-rendszer első évében már több milliárd forint kárt előztünk meg, csak a mezőgazdaságban – tette hozzá Győrffy Balázs.

Ami pedig az üzemeltetési költségeket illeti: a kárenyhítési alapból – ahova a gazdálkodók fizetik be a díjakat – évi másfél milliárd forint jut a rendszer üzemeltetésére, és a NAK elnöke szerint ez az összeg bőven fedezi az idei ráfordításokat.

Az ez évi tapasztalatok alapján 2019-ben már április 15-re hozzák elő a startot, addig is az ilyenkor szokásos karbantartási munkákat végzik el a kamarai szakemberek. De vajon a várható időjárás tényleg indokolja a korábbi rajtot? Mint Bonta Imre, az OMSZ előrejelzési főosztályának vezetője a nak.hu-nak elmondta, bár ilyen hosszú távra előre biztos előrejelzést nem lehet kiadni, de a sokéves átlag alapján április második felében már megindulnak a légkörben a jégeső kialakulását előidéző konvektív folyamatok, így szakmailag valóban jogos az áprilisi kezdés. Hozzátette, szeptember végénél pedig nem valószínű, hogy tovább tart a jégeső-szezon.

A szakember elmondta, az idei nyárra az volt a jellemző, hogy a nagy, egyvonalban, országosan végighaladó frontok helyett lokális, rövid idő alatt levonuló, jelentős mennyiségű csapadékot hozó zivatarok alakultak ki. És mivel a pontos lokalizálást ilyenkor nehéz meghatározni, így előfordult, hogy naponta többször adtak ki riasztást és ennek megfelelően többször kellett bekapcsolni a generátorokat. Bonta Imre szerint a megszokott ciklikusság alapján 2019-ben kevesebb, de hevesebb zivatarok lehetnek.

Ami kedvező a JÉGER-re nézve…


(nak.hu/RF)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám