Kamarai hírek

Őszi búzából erős közepes termés várható Magyarországon, az árak emelkedésére nem lehet számítani - jelentette ki Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke kedden Szegeden.

Az Európai Unióban a becslések szerint az elmúlt hat év legmagasabb, 137,5 millió tonnás búzatermését takaríthatják be idén - mondta a NAK elnöke az alapításának kilencvenedik évfordulóját ünneplő Gabonakutató Nonprofit Kft. országos kalászos fajtabemutatóján.

GK 5

Győrffy Balázs szerint a belpiacon túl nagy problémát nem jelenthet az Ukrajna számára engedélyezett behozatali kvóta. Az ukrán gabonatermő területek nagy része a Fekete-tenger mellett található, így várhatóan tengeri úton szállítják ki a terményt. A hagyományos magyar exportpiacok közül a mediterrán térségben azonban túlkínálat alakulhat ki - tette hozzá.

GK 1

A NAK elnöke elmondta, hogy a téli enyhe időjárás segítette a kártevők áttelelését, ezért komoly figyelmet kellett fordítani a védekezésre.

GK 2

Megjegyezte, hogy Magyarországon mindössze 100 ezer hektár öntözött terület van, ennek érdemi - a falugazdász-hálózat felmérése szerint - ötszörös növelésére lenne igény.

GK 7

Győrffy Balázs szerint ez nem feltétlenül csak pénz kérdése, a bürokratikus terhek csökkentésével a terület nagysága megduplázható lenne, hiszen 200 ezer hektárra van öntözési engedélye a gazdálkodóknak. Emellett azonban jelentős beruházásokra is szükség lenne, melyekre komoly uniós források állnak rendelkezésre.

GK 4

Potori Norbert, az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) igazgatója előadásában kifejtette, idén a tavalyi globális rekord búzatermésnél kisebb mennyiség várható, a jelentős tartalékok miatt az 1-2 százalékos csökkenés azonban nem eredményezi az árak emelkedését, csakúgy mint a kukorica, a napraforgó és a repce esetében. A szakember szerint középtávon azonban a gabonafélék és az olajos magvak iránti kereslet jelentősen növekedni fog.

GK 6

(MTI/NAK; Fotó: Gyulai Tóth Zoltán)

 

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám