Sajtóközlemények

A NAK a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. vezetőivel egyeztetett, alapvetően a friss zöldség-gyümölcs, tejtermék, baromfi, hús termékkörökre fókuszálva. „Cél, hogy mindazon friss és feldolgozott élelmiszerekből, melyekből a magyar élelmiszergazdaság szereplői megfelelő mennyiséget és minőséget állítanak elő, az üzletek polcain elsősorban azok legyenek megtalálhatóak. A koronavírus hatványozottan rámutatott, mennyire fontos a hazai áruk előnyben részesítése. Törekvésünk, hogy hatékonyabbá váljanak a hazai előállítók piaci értékesítési lehetőségei, a jelenleginél is jobban előtérbe kerüljenek” – hangsúlyozta Éder Tamás, a NAK élelmiszeriparért felelős országos alelnöke.

 

„A magyar termelők képesek magas színvonalon, folyamatosan jó minőségben zöldséget és gyümölcsöt termelni, igényes, friss áruval ellátni a piacot, megfelelve a magas követelményeknek. A kertészeti ágazat jelenleg a potenciálja 30%-át termeli csak meg, cél ennek jelentős emelése. Fontos az arra figyelés is, hogy a hazai áruk megjelenésekor azok időben váltsák az import terményeket” – emelte ki Mártonffy Béla, a NAK Országos Kertészeti és Beszállítóipari Osztályának elnöke.

 

„A SPAR Magyarország és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara között hosszú évek óta kiváló a viszony. Partnerségünk alapja a bizalom, mely megannyi közös, a magyar agráriumot támogató aktivitásban öltött testet az elmúlt időszakban. Támogatói voltunk a Magyarok Kenyere programnak, partnerként részt vettünk a magyar föld legjavát népszerűsítő dinnye, alma és gomba fogyasztását ösztönző kampányokban és tagjai vagyunk a NAK által indított szakmai-operatív munkacsoportoknak is, melyek által együtt tudjuk formálni a jövőt, középpontban tartva a magyar gazdák érdekeit. A SPAR közel harmincéves hazai működése során sokat tett a hazai beszállítók sikeréért. Jelen pillanatban 90% feletti arányban szerezzük be itthon a polcainkra kerülő élelmiszer termékeket, melyre nagyon büszkék vagyunk. Azonban sok munka áll még előttünk, melynek kulcsa a kiegyensúlyozott együttműködés. ” – mondta Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója.

 

A kamara folyamatosan egyeztet a kiskereskedelmi áruházláncokkal, ennek volt újabb mérföldköve a hazánkban több mint 500 üzlettel rendelkező, közel 13 ezer dolgozót foglalkoztató SPAR vezetőivel való személyes konzultáció. Az áruházlánc a jövőben nyitott arra, hogy különféle termékcsoportokkal kapcsolatban – együttműködve a kamarával – termelői-előállítói fórumokat tartson. A már meglévő és a potenciális beszállítók, a megrendelő és a fogyasztók számára is jelentős árbeli és minőségi, szervezési előnyökkel járhat a rövid ellátási láncban együttműködés, a minél közvetlenebb kapcsolat. Ahogy a termeltetési megállapodások tervezhetőbbé, hatékonyabbá tehetik a munkát: az áruházláncok egyenletes, meghatározott minőséget várnak el, amihez kiszámíthatóságot és biztos piacot kínálnak. Fontos az ellenőrzött, auditálható forrásból származó, jó minőségű áru, valamint az, hogy a lehető legfrissebben jussanak el a termékek a vásárlókhoz.

 

Budapest, 2020. augusztus 26.

Nemzeti AGrárgazdasági Kamara

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám