Sajtóközlemények

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Élelmiszeripari Igazgatósága a „Tanuljunk együtt!” elnevezésű program keretében tejipari gyakorlati napokat szervez a mosonmagyaróvári Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézetnél. Az ingyenes szakmai eseményeken a résztvevők az oltós alvasztású sajtok és a savas alvasztású tejtermékek előállításával ismerkedhetnek meg.

Újragondolta a 2019-es „Tanuljunk együtt!” programok tematikáját a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Élelmiszeripari Igazgatósága.  A lényeges, elméleti alapokon nyugvó gyakorlati ismeretek átadása mellett az idei tematikák összeállításánál cél volt, hogy a beérkezett tagi visszajelzéseket és az előző évi tapasztalatokat figyelembe véve további szükséges és hasznos tartalommal bővüljenek a programok. Ennek megfelelően a már korábbi gyakorlati napok valamelyikén résztvevő tagok is találkozhatnak újdonságokkal. A 2-2 napos, kiscsoportos üzemi program keretében résztvevőink jeles elméleti és gyakorlati szakemberektől kapnak bővebb ismereteket a savas és oltós alvasztású termékgyártásról. A savas és vegyes alvasztású tejtermékek program esetében újabb termékek kerültek a tematikába, így ebben a félévben elsősorban a kettős alvasztású termékek (pl. leveles túró) és a krémesített termékek (pl. krémtúró) gyártástechnológiájával ismerkedhetnek meg a résztvevők. Az oltós termékgyártás esetében a feldolgozással most ismerkedő tagjainknak továbbra is biztosítjuk az alapvető ismeretek megszerzését a kezdő csoportban, míg a gyakorlott előállítók a haladó csoport programja szerint megismerhetik a sajtminőséget befolyásoló tényezőket és a sajthibákat, továbbá konzultálhatnak a saját előállítású sajtok érzékszervi tulajdonságairól.

A programon való részvétel rendezett kamarai tagság mellett ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Időpontok, tematikák: 

április 3-4. – Oltós alvasztású sajtok készítése (kezdő csoport)

április 24-25. - Oltós alvasztású sajtok készítése, sajthibák (haladó csoport)

május 15-16. - Savas és vegyes alvasztású friss sajt készítése (haladó csoport)

A gyakorlati napokon – a tanüzem méretének megfelelően – alkalmanként maximum 12 fő részvételét tudjuk biztosítani, ezért a regisztráció nem jelent automatikus részvételi lehetőséget.

Az érdeklődők további információkat Polczer Katalin élelmiszeripari szakértőtől kaphatnak a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen vagy a +36 70 490 50 80-as telefonszámon.

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám