Sajtóközlemények

Megerősítette a magyar termelők piacra jutását segítő együttműködését az Auchan és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A megállapodás célja a hazai gazdaságokkal való kapcsolat szorosabbra fűzése, valamint a minőségi magyar termékek számának növelése az áruház polcain. A mostani látogatás előzményeként az áruházláncnál már februárban tartottak beszerzői fórumot.

Rövidebb ellátási lánc létrehozására, azon keresztül pedig közvetlen kapcsolat kialakítására törekszik a hazai termelő és gyártó cégekkel az Auchan Retail Magyarország. A friss, helyben termelt és magas minőségű, ellenőrzött forrásból származó termékek arányának növelése érdekében saját, „A gazdától az asztalig”, valamint „Tájaink ízei” elnevezésű programjai mellett szorosan együttműködik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával. A köztestület és az áruházlánc most ezt a kooperációt erősítette meg. A budaörsi áruházban tartott találkozó során a kamara képviselői az Auchan beszerzési politikájáról, a helyi termelőkkel való együttműködés jelenlegi állásáról, valamint a cég jövőbeli terveiről is képet kaptak.

„Az Auchan Retail Magyarország számára kiemelten fontos, hogy a lehető legtöbb árut helyi forrásokból szerezze be, egyúttal támogassa a magyar gazdálkodókat. Feladatunknak tartjuk tehát, hogy felkutassuk a kiváló minőségű árut előállító termelőket, és a lehető legelőnyösebb feltételeket biztosítsuk számukra a beszállítóvá váláshoz. A kamarai együttműködés mindebben meghatározó szerepet játszik, egyúttal hozzásegít bennünket ahhoz is, hogy megfeleljünk az egyre erősebb ezirányú vásárlói igényeknek és a saját magunkkal szemben felállított elvárásoknak”mondta Dominique Ducoux, az Auchan Retail Magyarország vezérigazgatója.

„Örömmel hallottam, hogy az Auchan keresi a közvetlen kapcsolatot a termelőkkel. Amennyiben tudunk segíteni a partnerek felkutatásában, szívesen állunk rendelkezésükre. Az általunk kezdeményezett termelői fórumok szervezése egy kiváló lehetőség a rövid ellátási láncban szereplők körének bővítésére” - tette hozzá Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke.

Az Auchan 2008 óta megduplázta a helyi forrásokból származó tételei számát, jelenleg a zöldség-gyümölcs áruk 75, a baromfi, sertés vagy marhahús több mint 90, a friss tejtermékeknek pedig a 100 százaléka érkezik közvetlenül magyar termelőktől, akik számára a kétoldalú termeltetési szerződések hosszabb időszakra biztos felvevőpiacot garantálnak. Az áruházlánc a gazdáknak a piaci átlagot meghaladó átvevői árat és megfelelő kapacitás esetén országos beszállítói szerződést biztosít. Jelenleg országosan 38 termelővel állnak kapcsolatban, akiktől eddig közel kétmilliárd forint értékben szereztek be helyben termelt vagy gyártott árut.

Az Auchan és a 2013 óta működő, mintegy 400 ezer tagot tömörítő Nemzeti Agrárgazdasági Kamara immár második éve működik együtt a magyar termelők és gyártók piachoz juttatása érdekében. Idén februárban például közös beszerzői fórumot és workshopot szerveztek több mint 40 termelő részvételével, melyet követően több megállapodást is kötött az áruházlánc.

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám