Sajtóközlemények

A Visegrádi Országok agrárkamaráinak soros ülésén a szervezeteket vezetői többek között a Közös Agrárpolitika (KAP) 2020 utáni reformjával kapcsolatban ismét egyértelmű kéréseket fogalmaztak meg. A szakemberek szerint az agrár-élelmiszeripari ágazatnak erősebb, tisztességesebb és egyszerűbb KAP-ra van szüksége.

 2019 június 18-19-én a szlovákiai Modrában tartották 72. találkozójukat a Visegrádi Országok (V4) agrárkamarái.

A Szlovák Agrár- és Élelmiszeripari Kamara (SPPK), a Lengyel Agrárkamarák Nemzeti Tanácsa (KRIR), a magyar Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Cseh Köztársaság Agrárkamarája (AKČR) képviselői a találkozón többek között az almapiac jelenlegi helyzetéről; az alma- és az afrikai sertéspestis munkacsoportok működéséről; valamint egyes agrártermékek piaci kérdéseiről tanácskoztak. Az ülésen szóba került a Közös Agrárpolitika (KAP) 2020 utáni reformja, illetve az európai parlamenti választások tapasztalatai is. 

A Visegrádi Csoport agrárkamaráinak képviselői megvitatták egyes agrártermékek jelenlegi helyzetét. Egyetértettek abban, hogy az esőzések negatív hatással lesznek a közelgő betakarítási eredményekre. A résztvevők egyértelműen kifejtették, hogy egy erős és stabil KAP létrehozására van szükség, amely képes lesz támogatást nyújtani az éghajlatváltozással leginkább sújtott területeken tevékenykedő gazdálkodóknak. A szakemberek értékelték a V4-en belül létrehozott munkacsoportokban folyó együttműködést is, amelyek foglalkoznak a Visegrádi Országokban felmerülő almapiaci és az afrikai sertéspestist érintő problémákkal.

Az agrárkamarák képviselői egyértelmű és ismételt kéréseket tettek a következő KAP kialakítására. Elhangzott, hogy a fő célkitűzés a jelenlegi KAP-reform szempontjából az egyszerűsítés; az agrár-élelmiszeripari ágazatnak erősebb, tisztességesebb és egyszerűbb KAP-ra van szüksége, különböző elvek alapján. Így tisztességes és egyenlő feltételeket kívánnak a gazdálkodók számára minden uniós tagállamban, elengedhetetlen egy erős KAP-költségvetés fenntartása, az élelmiszerlánc tisztességes működése, illetve a kockázatkezelés és a gazdálkodók jövedelmének biztosítása, valamint a mezőgazdasági termelés fenntartása az EU vidéki térségeiben.  

A V4 országok agrárkamarái egyértelművé tették, hogy a jövőbeni KAP költségvetésnek legalább a jelenlegi szinten kell maradnia, és a magasabb szintre emelt nemzeti társfinanszírozási arány hozzá fog járulni a mezőgazdasági és élelmiszeripari fejlesztés erőforrásainak növeléséhez. Javasolják továbbá a hasonló mértékű nemzeti társfinanszírozás bevezetését az esetlegesen egyenlőtlen verseny elkerülése érdekében.

Véleményük szerint a közvetlen kifizetések felső határának egyértelműen az egyes tagállamok önkéntes döntési körében kell maradnia. A közvetlen kifizetések felső határának önkéntes meghatározását és degresszivitását kizárólag az alapjövedelem-támogatással kapcsolatban támogatják, és határozottan javasolják a különleges intézkedések elfogadásának tagállami szinten hagyását. Kérik a termeléshez kötött támogatás jelenlegi, 13 + 2%-os szinten tartását, tekintettel annak szükségességére és indokoltságára az érzékeny ágazatokban, a növelésének lehetőségével – foglalták össze az ülésen készült közös nyilatkozatban.

 

A szakemberek egyetértettek abban, hogy az Európai Tanácsban, az Európai Bizottságban és az Európai Parlamentben is egymás támogatására és közös fellépésre van szükség a sikeres érdekérvényesítés és a hatékony KAP megalapozásához, hiszen a következő hónapok kulcsfontosságúak lesznek e tekintetben is.

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám