Élelmiszer-feldolgozás

A kamara élelmiszeripari igazgatósága „Tanuljunk együtt” Tejipari gyakorlati napok című program őszi, második rendezvényét október 26-án tartotta Mosonmagyaróváron.


Az élelmiszeripari igazgatósága a Tájékoztatási szolgáltatás keretében a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet (MTKI) üzemében tartja az őszi, második „Tanuljunk együtt!” Tejipari gyakorlati napok programját a jelentkezők számára. Az érdeklődők előzetesen három különböző téma és időpont közül választhattak: savanyított tejtermékek – joghurt, kefir – (október 12. csütörtök); túrókészítés (október 26. csütörtök); gomolyasajt-készítés (november 9. csütörtök).

A programsorozat október 26-i rendezvénye szintén sikeresen zajlott az MTKI mosonmagyaróvári központjában, ahol a jelentkezők 9 órától 16-30-ig komplex tájékoztatást kaptak az intézet munkatársaitól a túrókészítés és -gyártás elméleti és gyakorlati elemeiről. Az előadások során a tej higiénés nyeréséről és a túró feldolgozási fázisainak elengedhetetlen feltételeiről kaptak tájékoztatást a résztvevők.

A nap további részében a programnak megfelelően a kísérleti intézet üzemében a gyakorlatban is bemutatták a túrógyártást, amely a jelentkezők különböző szintű felkészültségét és termék-előállító gyakorlatát figyelembe véve kitért a kézitechnológia és az üzemi ipari technológia ismertetésére, illetve bemutatására. A nap zárásaként a termékek érzékszeri bírálatát és a tapasztalatok közös értékelését követően minden résztvevő elmondta, hogy neki miért volt fontos részt vennie ezen a rendezvényen, hol tart jelenleg vállalkozása fejlesztésében, milyen tervei vannak a közeljövőben.

Ezzel az ingyenes lehetőséggel, melyet a Tájékoztatási szolgáltatás keretében biztosított a kamara, szeretné segíteni az agrárium azon szereplőit, amely az élelmiszer-feldolgozói tevékenység tökélesítését szolgálja, mind azok számára, akik most kezdenek bele a saját alapanyaguk feldolgozásába, mind pedig a már tevékenységüket régóta folytatóknak. A tejipari gyakorlati napok célja, hogy az interaktív tudástárral lehetőséget teremtsen az érdeklődő élelmiszer-feldolgozóknak, hogy közvetlenül a szakemberektől kérdezzenek és kérdéseikre érdemi választ kapjanak, ezáltal is hozzájárulva az együttműködési készségük, a környezeti teljesítményük javításához, valamint az erőforrás-hatékonyságuk növeléséhez.

A rendezvényhez kapcsolódó meghívó itt megtekinthető.

 


(NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám