Élelmiszer-feldolgozás

A tej és a tejtermékek a kiegyensúlyozott étrend fontos részét képezik, ám vajon mit gondolnak róluk a vásárlók? A TÉT Platform kutatási eredményeiből választ kaphatunk arra is, mit figyelnek leginkább a csomagoláson.


A tej- és tejtermékfogyasztás számos kedvező élettani hatása ellenére az életmódbeli változások, valamint az alternatív termékek megjelenése miatt folyamatosan csökken. Ennek ellenére a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az 1990-es évek közepén  tapasztalt mélypontról lassan, de biztosan növekszik az egy főre jutó tej- és tejtermékfogyasztás. 2014-ben 152,2 liter volt a vaj nélküli fogyasztás, ami közel ötödével több, mint két évtizede.

Közben azonban jelentős változások következtek be nemcsak a tejpiacon, hanem az emberek fejében is. Miközben sokan továbbra is az egészséges étrend részének tekintik, megnőtt azok tábora, akik különböző divatos étrendi irányzatok követőiként elutasítják ezen termékek fogyasztását, vagy tejfehérje-allergia, esetleg tejcukor(laktóz)-érzékenység miatt kerülik azokat.
– Hazánkban a felnőttek harmadánál jelentkeznek gyomor-bélrendszeri tünetek tejtermék fogyasztás után. A világban a diagnosztizált laktóz-intoleránsok száma 7–20 százalék körüli, a tejfehérje- allergiások aránya pedig 1,5–2 százalék – mondja Antal Emese dietetikus, szociológus, a TÉT Platform szakmai vezetője.

Az egyesület a múlt évben reprezentatív kutatássorozatot indított, amelyekben egyes élelmiszercsoportokkal kapcsolatban is felmérték az emberek véleményét, attitűdjeit. A válaszadók véleménye alapján a tejtermékek közül főként a sajt és a tej bizonyultak az egészséges étrendbe leginkább beilleszthetőnek, míg a joghurtok némileg gyengébb megítélésben részesültek. A fogyasztói igények komoly ellentmondásba ütköznek, hiszen friss, minőségi termékeket szeretnének fogyasztani, amelyek egyben hosszú eltarthatósággal is rendelkeznek. Viszont a megoldást jelentő „tartós tej” a teljes lakosság 35 százaléka szerint sok adalékanyagot tartalmaz.

A vásárlók kétharmada leginkább azt várja el a tejtermékektől, hogy jó minőségű legyen, ezt követi a frissesség (58%) és az, hogy megérje az árát (50%). A magyar eredet és a hosszú eltarthatóság szerepel még a fontosabb elvárások között (39, illetve 19%), de meglepő, hogy a bio minősítés vagy a laktózmentesség alig néhány vásárlót érdekel.

A tejtermékek beszerzése döntően tudatos tervezés eredménye. Ötszáz vásárló megkérdezése után kiderült, hogy például a joghurtbeszerzések 87 százaléka előre eltervezett és mindössze a maradék 13 százalék impulzusvásárlás. A joghurtok címkéjét nézik át a legtöbben: 14 százalék mindig, az emberek 24 százaléka pedig gyakran olvassa el az információt, 23 százalékuk pedig néha ránéz, és mindössze háromszázaléknyi vásárló nem szentel semmilyen figyelmet a csomagolásra.

A fogyaszthatósági határidőn (74%) túl az összetevők listája a legfontosabb a vásárlóknak, ez utóbbit a vizsgált élelmiszercsoportok közül a legtöbben a tejtermékeknél figyelik (73%), de sokan (38%) nézik meg a tápértékadatokat is. Amikor pedig arról kérdezték az embereket, az információkból mi az, amit valóban hasznosítanak is a mindennapjaikban, az eltarthatóság után a termék zsírtartalma volt a második leglényegesebb információ.

A tej és tejtermékek erős hazai fogyasztói bázissal rendelkeznek, amelyek megtartása és fokozása érdekében elengedhetetlen a termékek táplálkozás-élettani jelentőségének hangsúlyozása, valamint a tévhitek eloszlatása érdekében a csomagolási információk − főként az összetevők – aktívabb tanulmányozására történő figyelemfelhívás.

 


(NAKlap, 2017. októberi szám)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám