Élelmiszer-feldolgozás

A biológiai kockázat a bizonytalanság hatása, amelyet egy esemény (beleértve a körülmények változását is) következményeinek és az előfordulás kapcsolódó valószínűségének kombinációjával fejeznek ki, és ahol a kockázat forrása a biológiai anyag.


Az ISO/DIS 35001:2018 „Laboratóriumok és más hasonló szervezetek biológiai kockázatainak menedzselése” című nemzetközi szabványtervezet folyamatot határoz meg a veszélyes biológiai anyagokkal kapcsolatos kockázatok azonosítására, felmérésére, felügyeletére valamint azok figyelemmel kísérésére. A szabvány minden olyan laboratóriumra vagy egyéb szervezetre alkalmazható, amely veszélyes biológiai anyagokkal dolgozik, tárolja, szállítja és/vagy ártalmatlanítja azokat. Ezt a dokumentumot arra szánták, hogy kiegészítse a laboratóriumokra vonatkozó egyéb regionális és nemzetközi szabványokat, mint például az MSZ EN ISO/IEC 17025:2018.

Az ISO/DIS 35001:2018 nem olyan laboratóriumok számára készült, amelyek mikroorganizmusok és/vagy toxinok élelmiszerekben vagy takarmányokban való előfordulását vizsgálják. Továbbá nem foglalkozik a mezőgazdaságban felhasznált, géntechnológiával módosított növények kockázataival sem. Külön szakasz foglalkozik a munkavállalók egészségügyi programjával (pl. védőoltások), viselkedésével, a személyes biztonsági, információbiztonsági kérdésekkel. A működés követelményei magukban foglalják többek között a szokásos laboratóriumi felügyeleti tevékenységeket (pl. karbantartás, validálás), a biológiai anyagok leltárának (inventory) létrehozását és fenntartását, a jó mikrobiológiai technikák alkalmazását, a személyi védőeszközök biztosítását, valamint a szennyeződésmentesítést és a hulladékkezelést.

A nemzetközi szabványtervezet szavazása 2018. október 24-én – ellenszavazat nélkül – zárult, az ISO eljárási rendjét figyelembe véve a végső szabvány 2019 első negyedévében fog megjelenni.


(Forrás: MSZT)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám