Erdőgazdálkodás

2018. április 6-án a Szechenyi2020 honlapon megjelent tájékoztatás szerint módosult „Az erdősítés támogatása” elnevezésű (VP5-8.1.1.-16 azonosító jelű) felhívás. Az alábbiakban összefoglaljuk a módosítás tartalmi részleteit.


1. A felhívás 1.2. A rendelkezésre álló forrás fejezetében módosításra került a támogatás forrásának fókuszterületi megoszlása. A rendelkezésre álló forrás összege nem változott.
A változással összhangban módosult a 3.6.1. A projekt területi korlátozása fejezet is.

2. A felhívás módosításával elsősorban az ipari célú fás szárú ültetvények telepítésének támogatási szabályai változtak meg.
Ennek eredményeképpen
-    a felhívás 5.3. A támogatás mértéke, összege fejezetben foglaltak szerint ipari célú fás szárú ültetvények telepítése esetén a támogatás egy összegben igényelhető a telepítés megvalósulását követően. Korábban a telepítő támogatás 10 %-ára a telepítés megvalósulását követő 5. évben volt jogosult,
-    a felhívás 5.1. A támogatás formája fejezet 23.) pontjában foglaltak szerint ipari célú fás szárú ültetvények esetében a SAPS jogosultsági időszak lehetséges időtartama 12 évről 20 évre változott.

3. A felhívás módosítására továbbá az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény, valamint a törvény végrehajtási rendeleti szabályozásának időközben hatályba lépő változásai miatt is sor került.
Ennek részeként
-    a felhívás 1. számú mellékletben (fogalomtár) módosult az erdészeti nyilvántartási térkép, erdőtelepítési terv, erdőterv és a fásítás fogalma.

4. A felhívás további – ugyancsak technikai jellegű – változásai:
-    a 3.4.1. Műszaki–szakmai tartalommal kapcsolatos elvárások fejezet II. A. 2. bekezdésében és II. B. 2. bekezdésében a kifizetési igénylés benyújtására vonatkozó határidő rugalmasan, az egységes kérelem benyújtására nyitva álló időszak végeként került meghatározásra,
-    a 3.4.2. Mérföldkövek tervezésével kapcsolatos elvárások fejezetbe utalás került arra vonatkozóan, hogy az ipari célú fás szárú ültetvények esetében a telepítés befejezését követő 5. év vége a törzsnyesések elvégzésének határidejeként számít mérföldkőnek,
-    a 3.8. Fenntartási kötelezettség fejezetben megváltozott az ipari célú fás szárú ültetvény telepítésére vonatkozó fenntartási időszak fogalma. Eszerint ipari célú fás szárú ültetvények esetében ugyan a fenntartási időszak öt év, de magát az ültetvényt legalább a telepítést követő nyolcadik év végéig fenn kell tartani,
-    a 4.4.2. Kiválasztási kritériumok fejezetben, az 5.1 A támogatás formája fejezetben, és a 6.1 A támogatási kérelem elkészítése során csatolandó mellékletek listája fejezetben szövegpontosításokra, illetve az ipari célú fás szárú ültetvények tekintetében az ágazati szabályozással való összhangot biztosító módosításokra került sor, valamint
-    a felhívásból azok szükségtelenné válása miatt törlésre kerültek a 6. számú A támogatás mértéke és fenntartási időszak célállomány-típus csoportonként, a 9. számú Településlista és a 10. számú Kizárólag külterülettel jogosult, tanyás térségek mellékletek.

5. A felhívás fenti változásaival összhangban módosult továbbá a támogatói okirat.

A módosításról szóló tájékoztatás elérhető itt.

(NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám