Erdőgazdálkodás

A tűzifahirdetéseknél is igaz, hogy az internet – előnyei mellett – teret ad a nehezen ellenőrizhető, illegális árusoknak is. Különösen fontos körültekintően eljárni a közösségi felületek csoportjaiban, „piacain” megjelenő kínálatoknál. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján lehetőségünk van a hirdetők ellenőrzésére, hogy senki se váljon csalók áldozatává.


Bár a NÉBIH munkatársai rendszeresen ellenőrzik a tűzifahirdetéseket, azonban vannak olyan felületek (például a Marketplace és a különböző Facebook-csoportok), amelyeknél jelenleg kevésbé lehet eredményesen fellépni az illegális, épp ezért kockázatos árusítókkal szemben. Emiatt – a hatósági ellenőrzések mellett – különösen fontos, hogy a vásárlók is körültekintőek legyenek, megelőzve, hogy csalók áldozatává váljanak.

A következőket érdemes ellenőrizni:
-  Mindig fokozott kockázatot jelentenek azok az olyan hirdetések, amelyekben nem szerepel az „AA1234567” formátumú, ún. technikai azonosító szám, vagy a hirdető csak a keresztnevével, esetleg fantázianévvel jelentkezik be. A technikai azonosító szám, valamint a hirdető teljes nevével megadott hirdetések esetében sokkal inkább hihető, hogy az eladó legálisan végzi tevékenységét, így az esetleges problémák, vitás kérdések is kezelhetőek lesznek. A technikai azonosító szám tulajdonosának nevét a NÉBIH adatbázisa segítségével bárki ellenőrizheti itt.
-  Ha egy erdőgazdálkodó hirdeti a saját fáját eladásra, neki elég az erdőgazdálkodói kódját megadni a hirdetésben. Gyanú esetén az erdőgazdálkodói kód mögött álló személyek valós kilétéről az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre írt megkereséssel kaphatnak tájékoztatást az érdeklődők.
-    A NÉBIH külön kereshető adatbázisban a jogszerűtlen hirdetésekben szereplő telefonszámokat, illetve hamis EUTR azonosítókat is közzéteszi. Vásárlás előtt ezen a felületen is érdemes tájékozódniuk a vásárlóknak.

A témában további hasznos információk olvashatóak a NÉBIH tűzifavásárlóknak szóló tematikus aloldalán.


(NAK/Dósa Ildikó)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám