Fiatal gazdálkodó

A Fiatal Gazda Klub-rendezvénysorozat második hetében az érdeklődők a tápanyagról és a fiatal gazdák ellenőrzéséről kaptak információkat. A harmadik héten a gazdák közlekedése és a vállalkozásindítási támogatások kerülnek fókuszba.


A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) közös szervezésében megtartott Fiatal Gazda Klubok második hetében – január 28-30. között – az érdeklődők megismerkedhettek a növények számára a talajban elérhető tápanyagok kölcsönhatásairól, valamint tájékoztatást kaptak a tudatos tápanyag-utánpótlásról is. Az előadásokon kiderült: az első és legfontosabb lépés a megfelelő számú és elhelyezkedésű talajminta elemzése, illetve, hogy érdemes a bővített vizsgálatot választani, hiszen így egy átfogóbb kép kapható a talaj növényeinek állapotáról. Miután ismert a kiindulási állapot és a gazdálkodó tisztában van a talajba kerülő növény igényeivel, pontosan meghatározható a szükséges tápanyagigény, amelyet a mai modern gépekkel – egy heterogén talajtípusú tábla esetén – már nagyon precízen ki lehet juttatni.  

A második előadásokban a megyei kormányhivatal képviselői részletes előadást tartottak az induló támogatást elnyert fiatal gazdákkal kapcsolatos ellenőrzési tapasztalataikról. Beszámoltak arról, hogy a vállalások betartásánál sajnos számos félreértés előfordul, így ezen félreértésekről nem lehet eleget beszélni annak érdekében, hogy a nyertes fiatalok az 5 éves működési időszak alatt ne kerüljenek nehéz helyzetbe. A klubesemények során minden helyszínen a leggyakrabban előforduló nehézségeket mutatták be a megyei kormányhivatalok témafelelősei. Legfőbb tanulságként megfogalmazták, hogy a pályázat benyújtásakor tett vállalások időnkénti átolvasása és ellenőrzése szükségszerű nemcsak a fiatal gazdák, hanem minden egyéb pályázat kapcsán.

A Fiatal Gazda Klub-rendezvénysorozat február 4-6. között folytatódik. A már megszokott helyszíneken – Tiszadobon, Keszthelyen, Szegváron, Szekszárdon, Kónyban és Kecskeméten – „Fókuszban a gazdák közlekedése és a vállalkozásindítási támogatás” címmel hallhatóak előadások. A rendezvényeken a mezőgazdasági járművekkel való biztonságos közlekedés lesz a téma, valamint a szakértők azt is érintik, hogy hogyan kapható vissza nem térítendő támogatás a tevékenységek diverzifikációjához. Az események ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek. Jelentkezni az alábbi linken lehet.

Akad még néhány hely a Fiatal Gazda Konferencia 2020. rendezvényre! Ha érdekel, hogy mi lesz a támogatásokkal 2020 után, hogyan oldódik meg az osztatlan közös földek ügye a jövőben, mire tudsz még pályázni, milyen mezőgazdaságot érintő adózási változások léptek életbe és még sok más érdekes, fiatalos téma, akkor jelentkezz az alábbi linken!

(nak.hu)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám