Fiatal gazdálkodó

A Miniszterelnökséget vezető miniszter 35/2017. (XII. 27.) MvM rendelete módosított négy, az induló fiatal mezőgazdasági termelők indulásához igényelhető támogatási rendeletet is. Ezeket sorra tekintjük át. A harmadik rész.


Módosult a 34/2014. (IV. 4.) VM rendelet, amely az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2014. évben igényelhető támogatások részletes feltételeit tartalmazza.

A rendeletben az alábbi változtatások történtek:

-    Legkésőbb a működtetési időszak 4. évének végéig a vállalt üzemméretet el kell érni és azt a működtetési időszak végéig fenn is kell tartani, vagy a működtetési időszak 4. évének végére legalább a 4 EUME méretet kell elérni. (6.§)

-    A 10%-ra vonatkozó kifizetési kérelem benyújtására legkésőbb a működtetési időszak 5. évét követő évben megnyíló kifizetési időszak végéig van lehetőség, amely történhet elektronikusan, ügyfélkapun keresztül vagy postai úton is. (11.§ (4) és (5) bekezdése)

-    A támogatási jogosultság megszűnik, ha a támogatásra jogosult a gazdaságot nem személyesen vezeti, illetve akkor is, ha a mezőgazdasági termelő tevékenységet a támogatási összeg 90%-ára vonatkozó kifizetési kérelem benyújtásának időpontjától a működtetési időszak végéig nem végzi főtevékenységként, egyéni vállalkozóként. (12.§ (1) bekezdése)

-    A támogatási összeg 2 %-át kell visszafizetni, ha a gazdaság legtávolibb pontja az életvitelszerű tartózkodáshoz képest nem 30 km-es sugarú körön belül található. (12.§ (9) bekezdés b) pontja)

-    Ha az ügyfél vállalta, hogy a működtetési időszak 3. vagy 4. évének kezdetétől főállású mezőgazdasági termelővé válik,
     o    viszont csak a vállalt évet követően, de a működtetési időszak valamely évének kezdetétől teljesíti és ezt a működtetési időszak végéig fenn is tartja, akkor a kifizetett támogatási összeg 50%-át köteles visszafizetni,
     o    azonban, ha a működtetési időszak 5. évének kezdetétől sem válik főállású mezőgazdasági termelővé, vagy nem tartja fenn a működtetési időszak végéig, akkor a már igénybe vett támogatás jogosulatlannak minősül és a támogatáshoz való jogosultság megszűnik. (12.§ (9) bekezdés d) pontja)

-    A támogatási jogosultság megszűnik, ha a 10%-ra vonatkozó kifizetési kérelem a meghatározott határidőig nem kerül benyújtásra, vagy ha a kifizetési kérelmet elutasítják. (12.§ (11) bekezdése)

-    A támogatási összeg fennmaradó 10%-hoz való jogosultság megszűnik, ha a működtetési időszak 5. évében teljesül a 4. évben vállalt üzemméret vagy, ha vállalt üzemméret legfeljebb 10%-kal tér el a vállalttól feltéve, ha ez nem eredményez üzemkategória változást. (12.§ (13) bekezdése)

-    Hatályát veszíti: a támogatási kérelem benyújtásával kapcsolatos 9.§, a 12.§ (6) és (7) bekezdése és a 12.§ (10) bekezdés b) pontja.

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám