Fiatal gazdálkodó

A 34/2014.(IV.4.) VM rendelet alapján, a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához 2014. évben igényelhető támogatásokhoz kapcsolódó, a támogatási összeg fennmardó 10%-ra vonatkozóan kifizetési kérelem nyújtható be. A feltételekről a Magyar Államkincstár 22/2019. (V.17.) számú közleménye nyújt tájékoztatást.

Ennek értelmében a 2014. május 1. és május 15. között benyújtott támogatási kérelmekhez kapcsolódóan támogatási kérelemnek helyt adó határozattal rendelkező ügyfelek kifizetési kérelmet nyújthatnak be, amennyiben már a 2018. évben eleget tettek a Rendelet 4. § (1) bekezdésében, az 5. § (1) bekezdésében, valamint a 6. §-ban foglalt feltételeknek.

A támogatási összeg fennmaradó 10 %-ára vonatkozó kifizetési kérelem benyújtására évente június 1. és 30. között, de legkésőbb a működtetési időszak 5. évét követő évben megnyíló kifizetési időszak végéig van lehetőség. A támogatási kérelem benyújtásakor hatályos Irányító Hatóság Közleményében szereplő SFH értékeket, valamint a támogatási kérelembenyújtás évének január 1-jén érvényes Európai Központi Bank (EKB) által rögzített árfolyamot kell figyelembe venni.

A kifizetési kérelmet a Kincstár által rendszeresített nyomtatványokon, az ügyfél választása szerint elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül, vagy az ügyfél lakhelye/székhelye szerint illetékes Megyei Kormányhivatal Agrár- és Vidékfejlesztést Támogató Főosztályához, Csongrád megye esetén a Csongrád Megyei Kormányhivatal Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal Agrárés Vidékfejlesztést Támogató Főosztályához postai úton kell benyújtani egy példányban.

A Kormányhivatalok listáját és levelezési címét e közlemény 7. számú melléklete tartalmazza.

A kifizetési kérelmet 2019. június 1. és 30. közötti időszakban kell benyújtani. A benyújtási időszak utolsó napja (2019. június 30.) munkaszüneti nap, ezért a kifizetési kérelem legkésőbb 2019. július 1-én adható postára, illetve az elektronikus benyújtó felületen 2019.06.01 00:00:00 – 2019.07.01 23:59:59 között van lehetőség a kifizetési kérelem iratanyagának benyújtására. Postai benyújtás esetén a benyújtás napja a borítékon szereplő postai bélyegző dátuma. Javasoljuk, hogy a küldeményt tértivevényes küldemény formájában adja postára.

(NAK/Horváth Vivien)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám