Jogszabályi összefoglaló

Kiskorú is örökölheti a mezőgazdasági hasznosítású vagyonelemeket. Erre figyelemmel egyeztetett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Magyar Államkincstárral az érintettek érdekeinek védelmében.


Az agrártámogatások igénybevételének egyik alapvető jogszabályi hátterét jelentő „a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 4/A. § (5) bekezdése szerint cselekvőképtelen kiskorú ügyfél a törvényben meghatározott jogutódlás kivételével a mezőgazdasági támogatási eljárásban nem vehet részt.

A rendelkezés a támogatási törvénybe 2018. január 1-ével került be és gyakorlatban azt jelenti, hogy a már folyamatban lévő támogatási eljárások esetén, azok pozitív elbírálását követően kiskorú cselekvőképtelen személy is hozzájuthat a támogatáshoz, ha a jogerős hagyatékátadó végzés szerint azt megörökölte. A hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedését követően azonban, abban az esetben sem nyújthat be támogatási kérelmet, ha földet, állatállományt örökölt.

Sajnos az élet nem mindig követi a jogszabályokat, így megtörténhet, hogy kiskorú örökli a mezőgazdasági hasznosítású vagyonelemeket. Erre figyelemmel egyeztetett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Magyar Államkincstárral az érintettek érdekeinek védelmében. Az egyeztetések eredményeképpen elmondhatjuk a Magyar Államkincstár álláspontjának ismeretében, hogy ha a támogatási kérelem benyújtására nyitva álló határidő végéig nem születik meg a jogerős hagyatékátadó végzés, akkor vélelmezett örökösként a kiskorú ügyfél is benyújthat támogatási kérelmet. Természetesen ebben az esetben törvényes képviselője útján teheti meg jognyilatkozatát. A vélelmezett örökösként való eljárás szabályai a támogatási törvény 45. § (9) bekezdésében és az Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerbe történő nyilvántartásba vétel és változás bejelentés szabályairól szóló 103/2016. (XII.22.) számú MVH Közleményben találhatóak meg.

A hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedését követően azonban a kiskorú már nem szerepelhet ügyfélként az eljárásban. A gazdálkodást azonban a törvényes képviselő a kiskorú vagyoni érdekeinek figyelembevételével folytathatja. Ennek keretében a támogatási eljárásban oly módon vehet részt, hogy a támogatási kérelmet saját nevében nyújtja be, és a benyújtásakor csatolt dokumentumokkal igazolja törvényes képviselői mivoltát a támogatás alapjául szolgáló vagyonelemek kiskorú tulajdonosának vonatkozásában.

A törvény módosulása nem érintette a nagykorú cselekvőképtelen személyek támogatási eljárásban való részvételét, így ők továbbra is ügyfélként vehetnek részt a támogatási eljárásban, azzal hogy jognyilatkozataikat törvényes képviselőjük útján tehetik meg.


(NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám