Környezetgazdálkodás

Az Agrárminisztérium és a NAK is fontosnak tartja, hogy a gazdálkodók számára legoptimálisabb, de a környezetet is kímélő gazdálkodás valósulhasson meg. Ezért a nitrátrendelet módosítása érdekében különböző kísérletek és egyeztetések zajlanak.


Az 59/2008 FVM rendelet (nitrátrendelet) szerinti szabályozás az ország közel 4 millió hektárnyi mezőgazdasági területére fogalmaz meg előírásokat, melyek jelentős része az uniós csatlakozás óta betartandó. A nitrátrendelet megalkotása óta több ponton változott, dominánsan gazdálkodási szigorításokkal. Ismételten indokoltnak tartottuk, tartjuk a nitrátrendelet előírásain alapuló „Helyes Mezőgazdasági Gyakorlat” útmutató egyes pontjainak módosítását is. A rendeletbeli szabályok enyhítése azonban csak kutatómunkák által igazoltan tehető meg, azaz tudományos eredményekkel alá kell támasztani, hogy a tervezett változtatás nem idézi elő a vizek nitrátosodását, illetve eutrofizációját.

Az Agrárminisztérium és a NAK is fontosnak tartja, hogy a gazdálkodók számára legoptimálisabb, de a környezetet is kímélő gazdálkodás valósulhasson meg. Zajlanak például a trágyázási tilalmi időszak kezdetének (október 31.) későbbi időpontra történő módosítását alátámasztó kutatások, különös tekintettel a klimatikus változásokra.Indokolt továbbá a termesztett növények alá kijuttatható hatóanyag-mennyiségek növelése. Az kísérletek elvégzése érdekében a kamara több üzemmel felvette a kapcsolatot. Akik vállalták a fontos feladatot, azoknál az MTA ATK Talajtani és Agrokémiai Intézet munkatársai az őszi kultúráknál elvégezték az alapminta-vételt és meghatározták a dózisértékeket. Az agrárkamara a mintatvételekhez biztosította a támogatást.

A NAK szeretné továbbá biztosítani minden őszi kultúrára a tavaszi fejtrágyázást február 1-től, valamint a pentozán-hatás kivédése érdekében a 100 kg szármaradványhoz adható 0,8 kg nitrogén-hatóanyag kiadásának lehetőségét is valamennyi termőhelyen. Kapcsolódó kutatások zajlanak a szervestrágyák beltartalmi értékének módosíthatóságára, valamint a hasznosulási értékek csökkentésére. Ezáltal a műtrágya-hatóanyagok emelése is realizálható lenne, úgy mint egyes adalékanyagok alkalmazásakor.

Fentiekben ismertetett – de nem teljes körű – módosítások uniós egyeztetéseinek bonyolítása azonban többéves folyamat, hiszen mindezen igényt kutatási eredményekkel kell alátámasztani.


(NAK/Sztahura E.)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám