Környezetgazdálkodás

Dánia a szarvasmarhatartó ágazat szervestrágya elhelyezési, hasznosítási problémájának enyhítése érdekében 2002-ben már kérte a Nitrátdirektívában meghatározott legfeljebb kiadható 170 kg/ha/év szerves eredetű nitrogén helyett a 230 kg/ha/év szerves eredetű nitrogén kijuttatására vonatkozó engedélyt, majd ezen kérelmet időszakosan kutatási eredményekkel alátámasztottan folyamatosan, többszöri kérelmekkel meghosszabbíttatta.

 

2020. március 20-i levelében Dánia ismételten kérelmet nyújtott be a Bizottsághoz a 91/676/EGK irányelv III. melléklete 2. bekezdésének harmadik albekezdésében biztosított eltérés megújítása érdekében. Dánia több környezet védelmét szolgáló intézkedést léptetett hatályba a derogációs időszakban, így többek között a foszfor kijuttatására vonatkozó határértéket. Hazai viszonylatban csak a hígtrágya kijuttatása vonatkozásában van kijuttathatósági limit 150/kg/ha foszfor hatóanyag vonatkozásában.

Dánia a korábbi Bizottsági határozatokra vonatkozóan bemutatta, hogy az engedélyezett eltérés nem okozott a vizekben negatív elváltozást, így a 2020.-ban beadott kérelme is elfogadásra került a BIZOTTSÁG (EU) 2020/1074 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATÁ-val.

 

Mit is tartalmaz a végrehajtási határozat? Mit is kell tenni az eltérés engedélyezése érdekében?

Ez az eltérés azon szarvasmarhatartó gazdaságokra vonatkozik, amelyek esetében a trágyázásra alkalmas terület legalább 80%-a magas nitrogénigényű és hosszú növekedési időszakú növénykultúrákat tartalmaz, és amelyekre az EK időszakban benyújtott kérelemre a Dán hatóságok engedélyt adtak ki.

 

Mit is ért a határozat magas nitrogénigényű és hosszú tenyészidejű növénykultúrának?

Ezek a következők: gyep; köztes kultúraként szolgáló gyep; takarmányrépa, fűvel felülvetett növénykultúrák (pl. silógabona, silókukorica, tavaszi gabona, téli gabona vagy tavaszi árpa és borsó, amelyet betakarítás előtt vagy után fűfélével –takarónövénnyel - vetnek felül) és a cikória.

A nitrogénterhelés mérése mellett jelző- és felügyeleti rendszert kell felállítani a Dánia mezőgazdasági területein alkalmazott foszfor mennyisége tekintetében.

Továbbá a talajba juttatott teljes nitrogénmennyiség nem haladhatja meg a növénykultúra várható tápanyagigényét, figyelembe véve a talajból származó tápanyag-utánpótlást is.

A szarvasmarhatartó gazdaság egész területére nézve trágyázási tervet kell készíteni. A tervnek az augusztus 1-jétől a következő év július 31-ig tartó időszakra kell vonatkoznia. A trágyázási tervnek az alábbi információkat kell tartalmaznia:

a) vetésforgó, amelyben meghatározásra kerülnek a következők:

i. a magas nitrogénigényű és hosszú tenyészidejű növénykultúrák parcelláinak területe;
ii. az i. alpontban említettektől eltérő növénykultúrák parcelláinak területe;
iii. az i. és ii. alpontban említett parcellák helyét mutató vázlatos térkép;

b) az állatállomány egyedszáma a szarvasmarhatartó gazdaságban;
c) az állattartási és trágyatárolási rendszer leírása, trágyatároló befogadó kapacitása;
d) a szarvasmarhatartó gazdaságban keletkező trágya nitrogén- és foszfortartalmának kiszámítása;
e) adott esetben a trágyakezelés és a kezelt trágya várt jellemzőinek leírása;
f) a szarvasmarhatartó gazdaságon kívülre vagy a gazdaságba szállított trágya mennyisége, típusa és jellemzői;
g) az egyes parcellák növénykultúráinak várható nitrogén- és foszforigénye;
h) a szerves trágyával kijuttatott nitrogén és foszfor mennyiségének kiszámítása parcellánként;
i) a műtrágyával és egyéb talajjavító szerrel kijuttatott nitrogén és foszfor mennyiségének kiszámítása parcellánként;
j) a szerves trágya és a műtrágya kijuttatásának időpontja.

A trágyázási naplót legkésőbb minden év március 31-ig be kell nyújtani az illetékes hatóságokhoz.

Ugye ismerősek a fenti naplózandó intézkedések idehaza is, pedig még nem kértünk eltérést sem.

A szerves trágyát nem lehet az augusztus 31. és március 1. közötti időszakban olyan gyepterületre kijuttatni, amely a következő tavasszal felszántásra kerül.

 

A talajvizsgálati kötelezettség is ismerős idehaza is. Dániában hogyan?

A termőtalaj felső 30 cm-es rétegéből mintákat kell venni, és azokat meg kell vizsgálni nitrogén- és foszfortartalmuk tekintetében. A mintavételt és a vizsgálatokat legalább négyévente egyszer, a szarvasmarhatartó gazdaság valamennyi, a vetésforgó és a talajminőség szempontjából homogén jellemzőkkel bíró területén el kell végezni és a minták legfeljebb öthektárnyi termőterületet reprezentálhatnak.

 

Mit is kell tenni a derogációval érintett telepek területei vonatkozásában?

A szerves trágyával trágyázható terület legalább 80 %-án magas nitrogénigényű és hosszú tenyészidejű növénykultúrát kell termeszteni. A köztes növénykultúraként szolgáló zöld növényi borítottságot „gyepet” a telepítést követő év március 1-je előtt nem szabad felszántani.

A magas nitrogénigényű és hosszú tenyészidejű növénykultúra esetében a vetést a lehető leghamarabb, de legkésőbb a zöld növényi borítottság „gyep” (takarónövény) felszántása után 3 héttel el kell végezni.

Fontos, hogy a vetésforgóban termesztett növénykultúrák nem foglalhatnak magukban hüvelyes növényeket vagy a légköri nitrogént megkötő más növényeket, kivéve a következőket:

a) lóhere és lucerna, amely együttesen a gyepterületen – zöldfelület - 50 %-nál kisebb arányban fordul elő;
b) zöldnövénnyel „fűvel” felülvetett – takarónövény, zöldtrágya stb. - árpa és borsó.

Természetesen a Bizottság az engedélyében a hatósági felügyelet módját is rögzíti, mely szerint az illetékes hatóságok gondoskodnak arról, hogy a következőket feltüntető térképek készüljenek:

a) az egyes településeken az engedélyek által érintett szarvasmarhatartó gazdaságok százalékos aránya;
b) az egyes településeken az engedélyek által érintett állatállományok százalékos aránya;
c) az egyes településeken az engedélyek által érintett mezőgazdasági területek százalékos aránya.

Az illetékes hatóságok a felügyeletet kiterjesztik a gyökérzóna vizeire, a felszíni vizekre és a felszín alatti vizekre, és a Bizottság rendelkezésére bocsátják a talajszelvényben – 0,9 m - található nitrogénre és a foszforra vonatkozó, a felszíni és felszín alatti vizek esetében pedig a nitrátkoncentrációra vonatkozó adatokat, mégpedig mind az eltérés hatálya alá tartozó, mind az azon kívüli területek tekintetében.

Az ellenőrző vizsgálatoknak helyszíni ellenőrzéseiből is kell állniuk, és évente legalább az engedéllyel rendelkező szarvasmarhatartó gazdaságok 7 %-ára ki kell terjedniük. Amennyiben egy szarvasmarhatartó gazdaságról bebizonyosodik, hogy nem felel meg a szóban forgó feltételeknek, az engedély jogosultját a nemzeti joggal összhangban meg kell bírságolni, és a következő tervezési időszakban ki kell zárni az engedély jogosultjainak köréből.

A fentiekben nem teljeskörűen ismertetett, Dániára vonatkozó derogációs engedély 2024. július 31-ig alkalmazható, de folyamatos monitoring mellett.

Látható tehát, hogy a Nitrát direktívában konkrétan megjelölt határértéktől való eltérés a gazdaságok és a hatóságok közös együttműködésével lehetséges, célravezető, s minden eltéréshez kedvező monitoring adat és kutatási eredmény szükséges.

 

Bízzunk benne, hogy a hazai Nitrátrendelet módosítása is lehetségessé válik mielőbb, hiszen esetünkben nem konkrét, a direktívában szereplő értéket akarjuk módosítani hazai szabályrendszerünkben, hanem a változó lehetőségekhez kívánjuk igazítani az általunk korábban megszabott hatóanyagértékeket úgy, hogy az a környezet számára se legyen megterhelő. Célunk, hogy a gazdálkodók élhessenek igényeik szerinti magasabb inputanyag bevitellel, ha az általuk alkalmazott agrotechnika, fajta biztosítja azt, hogy vizeink sem károsodnak.

 

NAK/Sztahura Erzsébet

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám