Környezetgazdálkodás

A 2005/880/EK határozattal a Bizottság a Nitrátdirektíva alapján engedélyezte a Hollandia által kért azon eltérést, hogy a legalább 70% gyepterületet magukban foglaló gazdaságokban hektáronként és évente legfeljebb 250 kg nitrogént tartalmazó, legeltetett állatállománytól származó szerves trágyát lehessen kijuttatni.

 

Ezt követően Hollandia többszöri eltérést kért, s kapott a tagállami környezeti állapotok bemutatása mellett. Most 2020-ban Hollandia ismét eltérést kért a Nitrát direktívában foglalt határértékek tekintetében. Kérelme szerint a déli és a középső területek homokos talajain, valamint a löszös talajokon található gazdaságok esetében legfeljebb 230 kg nitrogén/ha/év felső határig, az egyéb talajokon található gazdaságok esetében pedig legfeljebb 250 kg nitrogén/ha/év felső határig engedélyezze a legeltetett állatállománytól származó szerves trágya kijuttatását a legalább 80% legelőt magukban foglaló gazdaságokban (170 kg/ha/év a direktíva szerint a felső határ).

Amint azt az (EU) 2018/820 végrehajtási határozat is elismeri, az elmúlt években Hollandia trágyakezelési politikájának végrehajtása néhány esetben kudarcba torkollott, ami olyan helyzet kialakulásához vezetett, amelyben felmerül a csalás gyanúja. Ez a helyzet megkövetelte, hogy Hollandia fokozza erőfeszítéseit a trágyapolitikája végrehajtása során elkövetett csalások megelőzése terén. A vállalt és megtett intézkedések azonban elősegítették a jelenlegi kérés pozitív elbírálását. Továbbá Hollandia a foszfátra vonatkozó korlátozásokat is bevezetett az ország egész területén.

A Holland kérés pozitív elbírálását segítette azon tény is, miszerint a holland hatóságok által rendelkezésre bocsátott tudományos adatok alátámasztják, hogy az éves szinten egyenletesen eloszló csapadékkal és viszonylag csekély hőmérséklet-ingadozással jellemezhető éghajlati viszonyok kedveznek a gyepterületek hosszú, évi 250 nap időtartamú vegetációs időszakának.

Továbbá a Hollandia által benyújtott adatok azt mutatják, hogy a korábbi években engedélyezett eltérések eredőjeként sem romlott a hollandiai víztestek minősége. Például az engedélyek hatálya alá tartozó gazdaságokban a gyökérzónát elhagyó víz nitrátkoncentrációja 2006 óta csökken, az átlagértéke 2017-ben és 2018-ban is 50 mg/l alatt volt. Az előzetes adatok azonban azt mutatják, hogy a déli homokos és löszös talajok nitrátkoncentrációja a 2018. évi aszály következtében 2019-ben megemelkedett.

Ezen pozitív országos adatok alapján a Bizottság 2020/1073 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA-ban az alábbi feltételekkel engedélyezte az eltérést 2021. december 31-ig.

Az alábbi feltételek vonatkoznak az érintett gazdaságokra:

- gazdaságok szintjén a növényi kultúrák igényein alapuló trágyázás biztosítása, valamint a nitrogén és a foszfor vizekbe való távozásának csökkentése és megelőzése. E feltételek között követelményként szerepelnie kell a következőknek: gazdaságonkénti trágyázási terv létrehozása, a trágyázási gyakorlatok trágyázási naplókban való rögzítése, a rendszeres talajelemzés, a kukorica után zöld növénytakaró alkalmazása a téli időszakban – takarónövények -, különös szántási előírások alkalmazása, a szántás előtti trágyázás mellőzése, a hüvelyesek jelenlétét figyelembe vevő trágyázás, valamint a műtrágyákból származó foszfát földekre való kijuttatásának tilalma.

Továbbá intézkedéseket kell hozni az ammóniakibocsátás csökkentése érdekében, beleértve az alacsony kibocsátású trágyakijuttatási módszereket, szükség esetén kombinálva a trágya kijuttatásakor megengedett maximális hőmérséklettel.

A trágyázási tervnek a következő elemeket kell tartalmaznia:

- a legelőgazdaság állatállományának egyedszáma;
- az állattartási és trágyatárolási rendszer leírása, beleértve a rendelkezésre álló trágyatároló űrtartalmának ismertetését;
- a legelőgazdaságban termelt szerves trágyában található nitrogén (leszámítva az istállóban és a tároláskor elveszített mennyiségeket), illetve foszfor kiszámított mennyisége;
- a vetésforgó terve, amely meghatározza, és vázlatos térképen jelzi a gyepterületek, valamint egyéb növényi kultúrák parcelláinak területét és helyét;
- a növénykultúrák várható nitrogén- és foszforigénye; korrekciós tényezők pl. pillangós; trágyával kijuttatott nitrogén, foszfor mennyisége táblánként;
- a szerződő feleknek szállított, ezért a legelőgazdaság területén fel nem használt trágya mennyisége és típusa;

Valamennyi legelőgazdaság esetében minden naptári évre vonatkozóan trágyázási nyilvántartást kell készíteni és vezetni. A nyilvántartást a következő naptári év március 31-ig kell benyújtani az illetékes hatóságnak.

A gazdaság minden, a vetésforgó és a talajjellemzők tekintetében egynemű területén legalább négyévente rendszeresen el kell végezni a talaj nitrogén- és foszforelemzését. A terület minden öt hektárján legalább egy elemzést el kell végezni.

Ugye ismerősek hazai viszonylatban is az elvárások, pedig még eltérést sem kértünk.

Az őszi időszakban az őszi gyepművelés előtt tilos szerves trágyával trágyázni.

Homokos és löszös talajon a kukorica után füvet vagy más olyan növénykultúrát – takarónövény - kell termeszteni, amely télen biztosítja a talaj takarását, s azt február 1-je előtt nem szabad felszántani.

A homokos és a löszös talajú legelők csak tavasszal szánthatók fel, kivéve a gyepterület megújítása érdekében végzett szántást, amelyet legkésőbb augusztus 31-ig lehet végezni, kivéve ettől eltérően virághagymák ültetése céljából engedélyezett.

DE! Ammóniacsökkentő intézkedéseket is be kell vezetni, melyek a következők:

- A gyepterületek homokos és löszös talaján a hígtrágyát sekélyinjektálással kell kijuttatni.
- A gyepterületek agyagos és tőzeges talaján a hígtrágyát sekélyinjektálással, csúszócsoroszlyával, hígtrágya és víz 2:1 arányú hígítása mellett vagy pulzáló injektálóval kell kijuttatni.
- Hígtrágya nem juttatható ki csúszócsoroszlyával, ha a külső hőmérséklet eléri vagy meghaladja a 20 °C-ot.
- A hígtrágyát a szántóföldön injektálással kell kijuttatni vagy a kijuttatás után azonnal, egy fázisban kell a talajba dolgozni.
- A szilárd trágyát a kijuttatás után azonnal, legfeljebb két fázisban a talajba kell dolgozni.

Fontos, hogy az eltérés engedélyével érintett gazdálkodóknak a trágyázással kapcsolatos ismeretek elsajátítása érdekében képzésen kell részt venniük.

Természetesen a Bizottság az engedélyében a hatósági felügyelet módját is rögzíti, mely szerint az illetékes hatóságok gondoskodnak a gazdaságok és a talajvizek megfelelő ellenőrzéséről, s a Bizottság felé történő ellenőrzéséről.

 

Látható tehát, hogy a Nitrát direktívában konkrétan megjelölt határértéktől való eltérés a gazdaságok és a nemzeti hatóságok, kutatóintézetek közös együttműködésével lehetséges, célravezető, s minden eltéréshez kedvező monitoring adat és kutatási eredmény szükséges.

Bízzunk benne, hogy a hazai Nitrátrendelet módosítása is lehetségessé válik mielőbb, hiszen esetünkben nem konkrét, a direktívában szereplő értéket akarjuk módosítani hazai szabályrendszerünkben, hanem a változó lehetőségekhez kívánjuk igazítani az általunk korábban megszabott hatóanyagértékeket úgy, hogy az a környezet számára se legyen megterhelő. Célunk, hogy a gazdálkodók élhessenek igényeik szerinti magasabb inputanyag bevitellel, ha az általuk alkalmazott agrotechnika, fajta biztosítja azt, hogy vizeink sem károsodnak.

 

NAK/Sztahura Erzsébet

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám