Környezetgazdálkodás

Valamennyi nyertes pályázó számára időről időre szükséges a pályázati feltételek áttekintése a megfelelő teljesítés megvalósítása érdekében.


Az elmúlt hónapban kapták kézhez támogatói okiratukat azon gazdálkodók, akik a másodszorra megnyitott agrár-környezetgazdálkodási pályázati felhívásra (AKG) 2016-ban nyújtották be kérelmeiket. Az új belépőknek már 2017. január 1-től a támogatói okirat kézhezvételét megelőző időszakra is be kellett tartaniuk vállalt előírásokat – kivéve, a 2017. január 1. előtt vetett kultúrák esetében a táblaméretre és az ellenőrzött (fémzárolt) szaporítóanyag felhasználására vonatkozókat.

A támogatott AKG-s szántóterületen az integrált növényvédelem keretében a 2017. január 1-e után vetett növénykultúrákra vonatkozóan általános kötelezettség, hogy hibridkukorica, repce, búza, napraforgó esetében évente, a többi növényfaj esetén két évnél nem régebbi számla vagy bizonylat megléte szükséges a minősített vetőmag használatáról. Amennyiben a gazdálkodó a fémzárolt vetőmagot választotta, úgy minden esetben a főnövényre és másodvetésre is egy évnél nem régebbi szaporítóanyag vásárlásáról szóló számlával, bizonylattal kell rendelkeznie.

Az AKG-s területre – kivéve gyep – az 5 évnél nem régebbi talajvizsgálati eredmény meglétének folyamatosnak kell lennie. Az új belépőknek 2017. december 31-ig kell a talajmintát a laboratóriumba juttatni, azonban ügyelni kell arra, hogy az AKG-ba bevitt területeken a nitrátrendelet előírásait be kell tartani, így a műtrágya-használatot megelőzően a talajvizsgálati eredménynek már rendelkezésre kell állnia. A folyamatosság szempontjából a talajminta leadásáról szóló átvételi igazolás is elfogadható. Jó ha tudják, a talajvizsgálati kötelezettség az érintett területre vonatkozik, vagyis az előírásoknak megfelelő talajvizsgálati eredmény attól függetlenül elfogadható, hogy azt kinek a nevére állították ki. A talajvizsgálati eredményeken alapuló tápanyag-gazdálkodási tervet minden évben szeptember 30-ig, vagy azt követő betakarítás esetén a betakarítást követő 30 napon belül el kell készíteni. Az új belépőknek az első, 2017-es évre vonatkozó tervet az egységes kérelem benyújtási időszakának végéig kellett összeállítani, a szeptember 30-i időpont már a második évre szól.

Ültetvény esetében választható előírás a levélminta-vétel, melyet minden évben augusztus 31-ig kell elvégezni a pályázati felhívás mellékletében rögzített vegetációs periódusok figyelembe vételével. Teljesítésnek itt is elfogadott a laboratóriumi átvételi igazolás.

Ne feledjék, a kötelező vagy választott agrotechnikai műveletek bejelentését a kincstár elektronikus felületén, melyet a kötelezettségteljesítés elfogadása érdekében a művelet befejezését követő 15 napon belül meg kell tenni. Ültetvények esetében a kivágás, újratelepítés jelentésére legyenek figyelemmel, mert ennek hiányában a terület kizárására kerülhet sor.

A támogatás keretében az egybeművelt tábla nem jogosult támogatásra, illetve amennyiben a támogatott egy adott blokkon belül úgy gazdálkodik, hogy egy kötelezettségvállalással érintett területével szomszédos egyéb, nem támogatott területén azonos növényt termeszt, akkor a területeket el kell különítenie (pl. 50-60 cm-es sávú ültetvény esetében a közös sarokpontokon, töréspontokon természetes anyagú jelölőtárgy stb.).

Mindenki számára ismeretes, hogy az AKG-ban bizonyos növényvédő szerek alkalmazása tiltott, melyet már január 1-től az új belépőknél is ellenőriznek. A tiltólista a www.szechenyi2020.hu weboldalon elérhető.

(NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám