Környezetgazdálkodás

Világszerte június 17-én ünneplik a 23 éve az ENSZ Közgyűlés kezdeményezésére létrejött Elsivatagosodás és Aszály Elleni Küzdelem (UNCCD) világnapját, ami felhívja a figyelmet az elsivatagosodás, a földterület degradáció és az aszályok okozta következmények nemzeti és globális kezelésének fontosságára.

E jeles nap alkalmából az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) 2018. június 15-én konferenciát szervezett, ahol a Főigazgatóság mellett a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK), a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és a Szent István Egyetem (SZIE) képviselői részéről is hallhattunk előadásokat.

Dr. Gyuricza Csaba (NAIK) főigazgató előadásában a globális felmelegedés és klímaváltozás kedvezőtlen hatásaira hívta fel a figyelmet, melynek megoldása az öntözéses gazdálkodás, az öntözésfejlesztés, illetve elengedhetetlenek a kitűzött célok, azaz az agrárpiaci termékek versenyelőnyének-, a leszakadó területek foglalkoztatottságának növelésében, illetve a klímaváltozás hatásának ellensúlyozásában.

Láng István (OVF) bemutatta az Operatív Aszály és Vízhiánykezelő Rendszer Monitoring hálózatot, amely a léghőmérsékletről, csapadékról, relatív légnedvességről, levélfelület nedvességéről, a talajnedvességről, illetve a talajhőmérsékletről szolgáltatott adatok alapján tájékoztatja az érdeklődőket, illetve már 10 napos előrejelzést is mutat az időjárás, valamint a vízháztartási jellemzők tekintetében. A hálózat jelenleg tesztelés alatt áll, 2019-re válik mindenki számára elérhetővé. Segítségével megelőzhetővé, illetve mérsékelhetővé válnak az aszály által okozott károk.  

A tudományos oldal képviselője, Dr. Rajkai Kálmán (MTA) előadásában kiemelte, hogy a szárazföldi növények „vízforrása” a talaj, a talajnedvesség, így annak megőrzése a legfontosabb a növények vízigényének kielégítésében.

Dr. Birkás Márta (SZIE) egy több éven át tartó kutatás eredményeit mutatta be, amelynek eredményei azt mutatják, hogy az elmúlt években érzékelhető klímaváltozás talajnedvességre gyakorolt hatását a talajgondozási- és művelési szokásaink megváltoztatásával tudjuk ellensúlyozni, amely elsődlegesen a gazdálkodók szemléletmód váltását igényli.

Az Öntözésfejlesztési Stratégia (ÖFS) előrehaladásáról, eddigi eredményeiről tartott előadásában, Kolossváry Gábor (OVF) főosztályvezető elmondta, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) segítségével felmért gazdálkodói kör visszajelzései alapján az öntözött területek a jelenleg kiépített vízelosztó rendszerekre alapozottan akár 300.000 ha-ra is növelhetőek.

A program zárásaként Molnár Péter (OVF) az Elsivatagosodás és Aszály Elleni Küzdelemről (UNCCD) szóló egyezményről számolt be, amelyhez Magyarország 2003-ban csatlakozott. Az érintett országoknak hosszú távú stratégiát, Nemzeti Cselekvési Tervet kell kidolgozniuk a sivatagosodás és aszály elleni küzdelemre, emellett rendszeres nemzeti jelentést is kötelesek tenni.

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám