Koronavírus

Új-Zélandi szakmai szervezetek optimisták az ország juh- és a marhahús-kivitelének kilátásaival kapcsolatban, annak ellenére, hogy az átlagos exportárak estek az év első negyedévében.


Az ország állami statisztikai központja, a Stats NZ új számadatai azt mutatják, hogy az exportra került bárányhús ára 10%-kal, a marhahús ára pedig 5,8%-kal esett vissza 2020 első negyedévében a 2019 év végén tapasztalt rekordszintű értékekhez viszonyítva. Az exportárak esése egybeesett a COVID-19 kitörésével. A világjárvány befolyásolta az exportpiaci keresletet és zavart okozott az ellátási láncokban, továbbá jelentősen érintette a tengeri és légi árufuvarozást egyaránt. Geoff Wong új-zélandi szállítási menedzser szerint az idei év márciusában az exportárak esésével egyidejűleg egyes húskészítmények, például a bárányborda, belföldi kiskereskedelmi árában is csökkenés volt tapasztalható.

A COVID-19 járvány által okozott zavar ellenére a Beef+Lamb New Zealand Ltd. optimistán tekint a 2019-2020-as szezon hátralévő részére. Noha az aszály és a COVID-19 egyaránt hatással voltak a gazdálkodókra és a húsfeldolgozókra, az alapok valószínűleg továbbra is erősek maradnak az új-zélandi juh- és marhahús exportja szempontjából az év hátralévő részében. Az a tény, hogy a vörös hús várhatóan továbbra is számos étrend kulcsfontosságú eleme marad, valamint, hogy Kínában az afrikai sertéspestis (ASP) következtében továbbra is hiány van sertéshúsból, várhatóan fokozni fogja a marha- és juhhús-igényeket. A szervezet legfrissebb szezonközi közleménye a marha-, a juh- és bárányhús termelői árának magas szinten tarthatóságát jelzi előre, amelyet a szezon első felében tapasztalt erőteljes kezdet és az új-zélandi dollár várható gyengülése is támogathat.

Új-Zéland marha- és borjúhúsból, valamint juh- és bárányhúsból − beleértve az olyan melléktermékeket, mint a belsőségeket, a hús- és csontliszt, a nyersbőr és a bőr – származó exportbevételei a becslések szerint mindösszesen alig 9 milliárd új-zélandi dollárt (NZD) tesznek ki. A marhahúsexport-bevételek várhatóan először fogják meg haladni a 4 milliárd NZD-t, és 18%-ot emelkedve az elérheti a 4,6 milliárd NZD-t. A bárányhús átlagos exportértékének növekedése ellensúlyozza a tavalyi évi alacsonyabb bárány-előállítási szintet, amelynek eredményeképpen a teljes bárányexport-bevétel várhatóan 4%-kal, 3,54 milliárd NZD-re fog emelkedni. Elmondható továbbá, hogy 2020-ban a kínai sertéshús-termelés várhatóan 40%-kal csökken az ASP előtti szinthez képest. 2019 folyamán a kínai fogyasztók egyre inkább a juh- és marhahús − mint a sertéshús alternatívája −  irányába mozdultak el.

A 2020 elején tapasztalt kínai keresletcsökkenés, továbbá a vírus humán és gazdasági hatásai Új-Zéland vöröshús-exportját súlyosan befolyásolta. Ezen kedvezőtlen hatások várhatóan a szezon hátralévő részében is érezhetőek lesznek, a piaci kereslet és az árak rövid távú jelentős ingadozása várható. Annak ellenére, hogy a COVID-19 jelentős zavart okozott a piacokon, továbbá, hogy az aszály okozta negatív hatások is várhatóan erősek lesznek, az előrejelzések szerint a 2019-2020-as átlagos mezőgazdasági termelői árak továbbra is magasak maradhatnak. Az árak ugyanis rekordmagasságot értek el a szezon első felében, erős alapot biztosítva ezzel a gyengébb második szezonrészre. Habár a COVID-19 járványhelyzet további alakulása még jelenleg is bizonytalan, azonban Új-Zéland állattenyésztése és a vöröshús-feldolgozó ágazat továbbra is keményen dolgozik azon, hogy az ügyfelek igényeinek megfelelő mennyiségű és minőségű terméket tudjon biztosítani.


Forrás: Agribusiness - NZ positive over meat export prospects despite dip in Q1 prices by Max Green / Borovka Zsuzsa/NAK

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám