Közös Agrárpolitika

2021. január 1-től megváltoznak az Egyesült Királysággal való kereskedelem szabályai, az ország Európai Unióból való kilépése okán. Ezért 2020. november 16-án a brit külügyminisztérium és kapcsolódó szervezetei szervezésében megrendezésre került egy Webinar.

Az angol nyelvű tájékoztató a minél zökkenőmentesebb átállás érdekében került megszervezésre. A résztvevő brit szakértők összefoglalták, milyen változásokra számíthatnak, akik az Európai Unióból Nagy-Britanniába való kereskedelemmel, exporttal vagy importtal foglalkoznak. Az előadás végén két esettanulmány bemutatásával gyakorlatiasabb módon is végigvezették a résztvevőket a hamarosan bevezetésre kerülő változásokon.

Szignifikáns változások várnak minden vállalkozásra, amely az Európai Unió és Nagy-Britannia között kereskedik. A változások három lépcsőzetes fázisban kerülnek majd bevezetésre, különböző fázisokban különböző szabályok lesznek érvényben. Az első fázis 2021. január 1-én indul, majd április 1. és július 1-től fokozatosan szigorodni fognak a határellenőrzési-, vám-, behozatali- és kiviteli szabályok. Fontos, hogy minden vállalkozás, amely bármi nemű kereskedelmet folytat az Európai Unió és az Egyesült Királyság között, minél hamarabb felkészüljön a változásokra, mert azok a tárgyalások kimenetelétől függetlenül mindenkire érvényesek lesznek 2021. január 1-től.

A jelenlegi viszonylag egyszerű szabályozás helyett további lépések bevezetésére kerül sor. A többlet-teendők mennyisége attól függően változik, hogy az ellátási lánc mely pontján jelenik meg az adott kereskedő/vállalat.

Egyik fontos változás, hogy a britek számára a behozatalhoz és a kivitelhez szükség lesz egy az Egyesült Királyság által kibocsátott EORI számra. Az EU kereskedőinek szintén szükségük lesz az EORI-számra, de ezt egy EU tagállamnak kell kibocsátania, mert a teljes átállást követően a korábban az Egyesült Királyságban kibocsátott EORI számok már nem lesznek számukra érvényesek.

Az Egyesült Királyság a fázisok kezdetével egyre szigorodó határellenőrzést vezet be, amely az átmeneti időszak végére, 2021. július 1-re válik teljes körűvé. Az importra vonatkozó biztonsági és védelmi nyilatkozatok követelményétől az első hat hónapban eltekinthetnek. Az ellenőrzött árukat (például jövedéki termékeket) importáló kereskedőknek azonban várhatóan 2021. januárjától teljeskörűen be kell tartaniuk a vámkövetelményeket.

Az határellenőrzési helyszínek kezdetben távolabb eshetnek a valós határtól, erre kijelölt rendeltetésű helyeken, vagy egyéb, erre a célra jóváhagyott helyiségekben végezhetik őket. Az agráriummal kapcsolatos árucikkekre vonatkozó szabályozásokat külön is szerepelteti a honlapján a brit kormány importra és exportra vonatkozóan egyaránt. 2021. júliustól a teljes körű átállást követően növelni fogja a kormány a fizikai és személyi ellenőrzések számát.

Az alábbi (angol nyelvű) honlapon a brit kormány összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat az átmeneti időszakot illetően a vállalkozások és az állampolgárok számára. Várhatóan a teljes webinar előadás-anyaga is felkerül a közeljövőben. https://www.gov.uk/transition

(NAK/Koczur Szilvia)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám