Közös Agrárpolitika

A következő időszaki KAP-jogszabályi javaslatokat 2018. június 1-jén tette közzé az Európai Bizottság. Ezek tartalmáról még nem született végleges döntés, a tárgyalások már az új összetételű Európai Parlamentben (EP) folytatódnak majd.

 

A KAP vonatkozásában az Európai Bizottság három rendelettervezetet javasol a 2021-2027-es periódusra: a KAP Stratégiai Tervezési Rendeletet, a Horizontális Rendeletet, valamint az Egységes Közös Piacszervezésről szóló rendelet kiegészítését. Az említett KAP rendeletjavaslatok esetében a rendes jogalkotási eljárás szabályai működnek, azaz az Európai Unió Tanácsa (Tanács) mellett az EP is egyenrangú társjogalkotó. A három tervezet esetében az EP szakbizottságok már szavaztak a módosítási javaslataikról (lásd: a jogalkotási folyamatot bemutató ábrán pirossal jelölve), ez EP általi tárgyalási mandátum jóváhagyása azonban már az új parlamenti ciklus alatt fog megtörténni.

(Forrás: Copa-Cogeca: How does Copa and Cogeca lobby? c. ábra alapján saját szerkesztés)

 

A Tanácsban is folyamatosan zajlanak az egyeztetések a KAP javaslatcsomagról, a 2019. június 30-ig tartó román elnökség alatt viszont legfeljebb csak az előrehaladási jelentés jóváhagyása lehetséges. Több tagállam – köztük Magyarország is – kiemelte, hogy a következő időszaki KAP költségvetésről történő megállapodás nélkül nem lehet megfelelő szakpolitikai döntéseket hozni, tehát véleményük szerint addig a trialógus tárgyalásokhoz szükséges tanácsi álláspont sem alakítható ki.

Az Európai Parlament 9. ciklusa 2019. július 2-án veszi kezdetét a strasbourgi alakuló üléssel. A folyamatban lévő ügyekről az Elnökök Értekezlete (tagjai: EP elnök, képviselőcsoportok vezetői) dönt a következő parlamenti ciklus elején, így arról is, hogy a fenti javaslatcsomagokat az újonnan megalakult parlament elé terjeszti-e továbbtárgyalásra, vagy visszaküldi őket a parlamenti szakbizottságoknak újravitatásra.

Amennyiben a tárgyalások jó ütemben haladnak, úgy mind az uniós költségvetés, mind a KAP rendeletcsomag jóváhagyásáról várhatóan 2020 elején születhet döntés.

(A NAKlap 2019. júniusi számában megjelent cikk a lapzártáig rendelkezésre álló információt tartalmazta, így a fenti cikk az azóta megjelent aktualitásokkal frissült.)


(Horváth Dóra /NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám