Mezőgazdasági termelés

Az Európai Bizottság közzétette az EU mezőgazdasági piacainak változásaira vonatkozó rövid távú előrejelzését. Az adatok alapján az EU juh- és kecskepiaci helyzetének várható alakulását mutatjuk be.


Az EU juhhús-előállítása várhatóan 2019-ben helyreáll a kedvező takarmánytermelési feltételeknek és a Brexit várható hatásai miatt, az Egyesült Királyságban megélénkült vágásoknak köszönhetően. A termelés növekedéséhez hozzájárul továbbá, hogy bár az EU teljes juhállományának létszáma 2018-ban jelentősen csökkent (-1,6 millió egyed, -1,6%-os létszámcsökkenés) azonban a termékenyített anyajuhok létszáma emelkedett. Fenti folyamatok hatására az EU juh- és kecskehús-termelése 2019-ben várhatóan 1%-kal, 0,9 millió tonnára növekszik, majd ez az érték az előrejelzések szerint 2020-ra várhatóan 1%-kal vissza fog esni.

A kereskedelem mérlege javul a Közel-Keleten és Kínában tapasztalható növekvő keresletnek köszönhetően. Az EU juhhús-kivitele január-július hónapok közötti időszakra vonatkoztatva 11%-kal magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában. A Hong-kongba irányuló kivitel igen jelentős, 40%-os csökkenését kompenzálja a más célországokba irányuló kivitel. Összességében a húsexport mértéke várhatóan 11%-os növekedést fog 2019 év végén is mutatni. Az EU élőjuh-exportja várhatóan 20%-kal fog növekedni Líbia és Izrael irányába, valamint a növekvő igények következtében Irán, Katar és Szaúd-Arábia irányába egyaránt növekedés várható. Az előrejelzések szerint 2020-ban további 2%-os exportélénkülés várható.


A főbb export-célországok - 2019 január-június

Forrás: Az Eurostat adatai alapján, DG Agriculture and Rural Development


Főbb juh- és kecsketermék-exportőrök

Az EU juhhús-importja 2019 első felében 19%-kal csökkent, és várhatóan az év végére eléri a -16%-ot. A kínai növekvő kereslet, valamint az új-zélandi és az ausztrál dollár kedvezőtlenebb árfolyamai miatt jövedelmezőbbé válik a kereskedelem egy részének átirányítása Óceániából Kínába. A 2019 évi importcsökkenést követően az előrejelzések alapján 2020-ra 6%-os importnövekedés prognosztizálható.


Főbb juh- és kecsketermék-importőrök

A húsfogyasztás várhatóan 2,1%-kal csökkenni fog 2019-ben, főként az alacsonyabb kínálat miatt. Az előrejelzések szerint a fogyasztás várhatóan 2020-ban is ezen az alacsonyabb szinten maradhat.


A piaci helyzet alakulása az EU kiskérődző ágazatában

Forrás: Európai Bizottság - Short-term outlook - Edition N°25

Az Egyesült Királyságban a Brexit miatt esetlegesen felmerülő kereskedelmi nehézségekre számítva a juhvágásoknál jelentős élénkülés volt tapasztalható, a vágások mértéke 8,4 %-kal, 196,6 ezer tonna/carcass értékre emelkedett az előző év hasonló időszakához viszonyítva. Megjegyzendő továbbá, hogy feltételezhetően az afrikai sertéspestis miatt kialakult kedvezőtlen sertéspiaci helyzet következtében Romániában 14.6%-kal fokozódott a juhvágások mértéke.

Forrás: Eurostat

A kecskevágásoknál szintén az Egyesült Királyságban (+10.9%) és Romániában (+7.9%) figyelhető meg jelentős élénkülés.

Forrás: Eurostat

Kiemelendő továbbá, hogy Spanyolországban az élő állatok kivitelének hatalmas növekedése volt tapasztalható, mely negatív hatással volt a belföldi hústermelésre, és a juhvágások mértékét 3,7%-kal, a kecskevágások mértékét pedig 7,3%-kal mérsékelte.

Az alacsonyabb kínálat ellenére a nehézbárány-árak továbbra is a klasszikus szezonális mintát követik, de a 2018. évi magas árakhoz viszonyítva 10-15%-kal alacsonyabb értékeket értek el az idei évben. A júliustól-szeptemberig terjedő időszakban a nehézbárány-árak pedig egy 4 éves mélypontot értek el a gyenge font és az Egyesült Királyságban kialakult túlkínálat következtében.

Forrás: Az Eurostat adatai alapján, DG Agriculture and Rural Development

(NAK/Borovka Zsuzsa)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám