Mezőgazdasági termelés

Az EuroSheep projektmunka első lépéseként a program két fő fókuszterületén belüli gazdálkodói igényeket, problémákat és szükségleteket kívánjuk beazonosítani, melynek érdekében összeállításra került egy takarmányozási, állategészségügyi és technológiai kérdőív.


A tavalyi év novemberében lezárult SheepNet nemzetközi projekt folytatásaként elindított, 3 éves EuroSheep projekt célja egy EU/nemzetközi juhtenyésztéssel foglalkozó tematikus hálózat létrehozása, mely fő fókuszterületein, a takarmányozáson és az állomány menedzsmenten, valamint az állategészségügyön keresztül célozza meg a juhágazat jövedelmezőségének növelését.

A Francia Állattenyésztési Intézet (Idele) által koordinált, többszereplős projektben nyolc ország − Írország, Egyesült Királyság, Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Magyarország, Görögország és Törökország − vesz részt. A projekt teljes költségvetése 1 990 735 euró/3 év, melynek hatékony felhasználásával a már meglévő ismeretanyagok összegyűjtését, valamint a megszerzett információk, tapasztalatok a juhágazatban működő összes érdekelt fél bevonásával történő minél szélesebb körű, és hatékonyabb átadását, terjesztését kívánják megvalósítani.

Magyarország részéről a Debreceni Egyetem Karcagi Kutatóintézete csatlakozott a projekthez partnerként, a projektmunkában Dr. Monori István tudományos főmunkatárs vezetésével a Magyar Juh- és Kecsketenyésztők Szövetsége, valamint a NAK szakértői, továbbá tenyésztők, termelők, szakmaközi szervezet, tudományos szakemberek, oktatók, állatorvosok, tanácsadók, vesznek részt.

A projekt keretében elindult a magyar EuroSheep Facebook-csoport, melynek fő feladata hogy, hogy közös információs platformot biztosítson a tagoknak, akik a EuroSheep projekt hivatalos oldalairól, továbbá a közösségi oldalakról folyamatosan információhoz juthatnak, továbbá lehetőségük van arra, hogy egymás között és a projekt szakértőivel megosszák a kérdéseiket és a tapasztalataikat.

Az EuroSheep projektmunka első lépéseként a program két fő fókuszterületén belüli gazdálkodói igényeket, problémákat és szükségleteket kívánjuk beazonosítani, melynek érdekében összeállításra került egy takarmányozási, állategészségügyi és technológiai kérdőív. Kérjük, az összeállított kérdőív kitöltésével segítse munkánkat, hiszen válaszadásával Ön is hozzájárulhat ahhoz, hogy reálisabb képet kapjunk a hazai juhágazati problémákról valamint gazdálkodói igényekről. A kérdőív anonim módon, 20 perc alatt kitölthető.

Kérjük, kísérje figyelemmel későbbi, az EuroSheep projekthez kapcsolódó cikkeinket is, melyekben további hasznos információkat kívánunk megosztani Önökkel a projekttel kapcsolatosan, bízva abban, hogy ezzel hatékonyan hozzá tudunk járulni a nemzetközi jó gyakorlatok és innovációk hazai juhtenyésztésbe történő integrálásához!


Borovka Zsuzsa/NAK - Dr. Monori István/DATE Karcagi Kutatóintézet

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám