Mezőgazdasági termelés

A korábbi évekhez hasonlóan 2018-ban a juhtenyésztők, juhtartók számára három jogcímen kerülhet kifizetésre támogatás: az átmeneti nemzeti anyajuhtartás támogatás állatlétszám alapon, termeléstől elválasztva a kedvezőtlen adottságú területeken nyújtandó anyajuhtartás kiegészítő támogatás történelmi bázis alapon, valamint termeléshez kötött anyajuhtartás támogatásként.


A kedvezőtlen adottságú területeken nyújtandó anyajuhtartás kiegészítő támogatás történelmi bázissal rendelkező termelők kizárólag az állatlétszám alapú támogatás igénylésével szerezhetik meg a jogot aszerint, hogy ténylegesen hány anyajuhot tartanak. Ennél a támogatásnál a kifizetési kérelmet nem kell külön benyújtani, mivel az a ténylegesen tartott és kérelmezett egyedszám alapján automatikusan kerül folyósításra.

A termeléshez kötött anyajuhtartás támogatás esetében az egy anyajuhra kifizethető támogatási összeget az összes állatlétszám befolyásolja, vagyis a támogatás a gazdálkodó tenyészetében tartott minden olyan nőivarú juh után igénybe vehető, amelyik legalább egyszer ellett élete során, vagy a birtokon tartási kötelezettség utolsó napján betölti az egy éves kort.

A támogatási kérelmek szankciómentes benyújtására 2018. február 1. és 2018. március 20. között van lehetőség, továbbá szankcióval terhelten március 20. után még 25. naptári napig , mely időszak alatt munkanaponként 1 százalékkal csökkentésre kerül, a támogatási összeg.

A termeléshez kötött, és az átmeneti nemzeti anyajuhtartás támogatás igénybe vételének feltételei hasonlóak, miszerint a kérelmezett állatokra és a tenyészetekre vonatkozó adatoknak az ENAR nyilvántartásba a támogatási kérelem benyújtási időszakának végéig a Juh ENAR rendelet előírásaira figyelemmel bejelentésre kell kerülnie. Az igénylő állattartónak a Tenyészet Információs Rendszerben tenyészettel kell rendelkeznie legalább a kérelem benyújtásának napjától a birtokon tartás végéig, és az általa igényelt állatoknak ebben a tenyészetben kell tartózkodniuk. A birtokon tartási kötelezettség mindkét támogatásnál a kérelem benyújtására jogkövetkezmények nélkül nyitva álló határidő lejártát követő naptól kezdődően 100. napig áll fenn. A mezőgazdasági termelőnek gondoskodni kell az állattenyésztési törvényben foglaltak szerinti apaállat-használatról és kizárólag törzskönyvi kivonattal vagy származási igazolással ellátott kost használni a nőivarú állomány fedeztetésére, továbbá biztosítani a tenyészetében tartott állatállománynak a 182/2009. (XII. 30.) FVM rendelet (Juh ENAR) szerinti tartós jelölését, folyamatos nyilvántartását és az adatok bejelentését. A kérelmező által tartott állatok létszámát, a szakszerű apaállat használatot, valamint az állatjelölés teljesítését a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség instruktorai a Magyar Államkincstár (MÁK) által közzétett formanyomtatványon igazolják. Az igazolás másolatát elektronikusan, ügyfélkapun keresztül a kérelem mellékleteként kell benyújtani.

A két támogatási jogcím közötti eltérés, hogy a termeléshez kötött támogatás esetében a minimális támogatható egyedszám egy darab és nincs kiosztva jogosultság, az átmeneti nemzeti támogatás esetében ez a szám 10 darab, mely az egyéni támogatási felső határ mértékéig vehető igénybe. Az átmeneti nemzeti támogatás esetében az egyéni támogatási felső határt meghaladó állatlétszámhoz az országos tartalékból kerül kiosztásra jogosultság.

Az elektronikus kérelem benyújtásához javasoljuk a MÁK honlapján elérhető útmutató megfelelő lépéseinek betartását. A meghatalmazottak útján elektronikusan benyújtott kérelmek igénylő általi papír alapú ellenjegyzésekor nem szabad elmulasztani az adatok helyességének ellenőrzését, mind az azonosító és személyes, mind pedig az állatlétszám adatok tekintetében. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdász hálózatán keresztül segíti a gazdálkodókat a kérelmek benyújtásában.


(NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám