Mezőgazdasági termelés

Bár vélhetően kiváltani nem fogja, jó alternatíva lehet a cirok a termelők számára a kukorica mellett. A takarmány- és az élelmiszeripar is megfelelő alapanyagra találhat benne.


Nagy érdeklődés övezte a KITE Zrt. szeptember eleji, Nádudvaron megrendezett konferenciáját, amelyen a cirok termesztése került a középpontba. a tanácskozáson a házigazda vállalat szakemberei mellett az Euralis Kft. és a Tranzit-Ker Zrt. munkatársai is felszólaltak, akik a vetőmagok genetikai ismérveitől a felvásárlásig és feldolgozásig egyaránt felvázolták a fontos tudnivalókat. A KITE pedig bemutatta, hogy milyen technológiai elemeket javasol a termelők számára.

Balogh László, az Euralis termékmenedzsere elmondta, a cirok azért lehet megfelelő alternatíva ma Magyarországon, mert az időjárás egyre szélsőségesebb képet mutat. Ez a növény pedig a kukoricával szemben még ezen aszályos körülmények között is megállja a helyét és jövedelmező tud lenni. A világ ban szemes cirkot 42 millió hektáron termelnek, Európa ebből 700 000 hektárnyi területtel részesül. Alapvetően azért lehet érdekes egyre több termelő számára, mert az átlaghoz képest sokkal nagyobb a stressztűrése, köszönhetően az afrikai származásának. Az egységnyi szárazanyag előállításához 40–50 százalékkal kevesebb vizet használ fel, mint a kukorica.

Felhasználása szempontjából megkülönböztetünk szemes cirkot, valamint silócirkot, utóbbi az állattenyésztés számára kiemelt jelentőségű. A harmadik pedig a biomassza készítésére használható silócirok. Az étkezési célokra szánt szemes cirok azért arathat sikert, mert a termék gluténmentes, így a tudatos fogyasztók és az intoleranciával küzdők számára egyaránt megfelelő alternatíva lehet. Arra, hogy a takarmány előállításában mekkora fontosságú lehet a cirok használata, már a Tranzit-Ker Zrt. munkatársa, Újvári Sándor hívta fel a figyelmet. Előadása során kiemelte, hogy e termény magasabb nyersfehérje-értékű, mint a kukorica, ezért megfelelő alapanyag lehet a takarmányipar számára, ki lehet tölteni vele a szójatermesztés területeinek csökkentésével összefüggő fehérjehiányt.

Hadászi László, a KITE innovációs főigazgatója a ciroktermesztés technológiai hátterét mutatta be. Felhívta a figyelmet arra, hogy a technológia feszes betartása kulcsfontosságú kérdés, ugyanis, ha valamelyik sarkalatos ponton hibát vétünk, akkor azon a későbbiekben még nagyobb anyagi ráfordítás mellett sem tudunk javítani.


(NAKlap, 2018. szeptemberi szám)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám