Megyei hírek

A gazdák Pest megyében is határidőre jutottak hozzá elnyert támogatásaikhoz az elmúlt napokban - hangsúlyozta Tarnai Richárd, a Pest Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja a 2016-os egységes kérelem kifizetéséről, és az idei benyújtásáról szóló, a pesti Vármegyeházán tartott sajtótájékoztatón, július 3-án.


Tarnai Richárd  elmondta, a Magyar Államkincstár a 2016. évi egységes kérelmekben igényelt támogatásokra 2017-ben eddig 151,5 milliárd forintot utalványozott, így a 2016. évi előleg- és részfizetésekkel együtt 2017. június 27. napján országosan 411,4 milliárd forint kifizetése történ tmeg az egységes kérelemhez kapcsolódó támogatások esetén. Ez az összeg az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest 38,6 milliárd forint többletet jelent. A 2017. évben összesen (az EK idei évre eső kifizetései mellett az összes EMGA, EMVA, nemzeti jogcímet idevéve) 197,21 milliárd forint kifizetése történt meg 2017. június 27-ig.

A kormánymegbízott a főváros és Pest megye illetékességi területéhez tartozó ügyfelek kapcsán megemlítette, hogy 12793 egységes kérelem alapján összesen közel 30 milliárd forintnyi támogatást utaltak ki.
- A május végén június közepére előrehozott határidő tartása érdekében mind a Kincstárnál, mind a Pest Megyei Kormányhivatal érintett főosztályán átszerveztük az ügyintézésre, a kifizetések indítására vonatkozó tevékenységeket. A Magyar Államkincstár és a kormányhivatalok jelentős túlmunkával mindent megtettek a kérelmek ügyintézésének lezárása és a kifizetéseket illetően a módosított határidő betartása érdekében. Ennek eredményeként a Pest Megyei Kormányhivatal Agrár- és Vidékfejlesztést Támogató Főosztály kezelésébe tartozó területalapú támogatás iránti kérelmek ügyintézését a megadott június 15-i határidőig sikeresen elvégeztük. Csak azon kérelmeket nem zártuk le, melyek esetében olyan ügyintézést akadályozó hibák álltak fenn, melyek megoldása nem a főosztály, hanem a Kincstár, illetve más megyék hatáskörébe tartozik - mondta.

Tarnai Richárd beszámolt arról is, hogy az akadályozó körülmények folyamatosan hárulnak el, ennek köszönhetően a lezáratlan területalapú támogatás iránti kérelmek száma 2017. június 30-án 23 db volt, mely folyamatosan csökkenni fog a továbbiakban is. A főbb jogcímeket illetően (SAPS és zöldítés) a kérelmek ügyintézésének lezárása, illetve a végfizetések meghatározása, generálása országos szinten 2017. június közepére 98 % feletti, június 27-re 99 %-os volt a benyújtott kérelmek teljes volumenéhez viszonyítva, és ennek megfelelő mértékű a megyei feldolgozottság is.
- Az adatokból látható, hogy a kifizetések az egységes kérelem tekintetében a főbb területalapú jogcímeket illetően június közepére gyakorlatilag teljesültek, ez megközelítőleg 99 %-os kifizetési arányt jelent - tette hozzá. - A 2016. évi egységes kérelemről elmondható, hogy 36 jogcímben lehetett kérelmet benyújtani ennek keretében, minden jogcím vonatkozásában az ügyintézés és a kifizetések a hazai és az uniós előírásoknak megfelelően határidőben megtörténnek, illetve számos esetben, így a két legnagyobb területalapú jogcím (SAPS és zöldítés) esetében két héttel a jogszabályban előírt végső határidő előtt megtörténtek. A lezáratlan kérelmek jellemzően birtokvitával, hagyatéki eljárással, bírósági eljárással vagy egyéb, az ellenőrzések által még tisztázandó kérdéssel érintettek.

A kormánymegbízott az elbírált kérelmek számát és a főbb jogcímeken a szakterület által jóváhagyott összegeket tekintve a 2017. június 15-i, illetve június 27-i adatokat is ismertette.
- Pest megye tekintetében a terület alapú támogatásra (SAPS) beadott kérelmek száma 10121, amelyre több mint 14,5 milliárd forintot fizettek ki. A Zöldítésre benyújtott 10085 darab egységes kérelemre több mint 8 milliárd forint került kifizetésre. A Vidékfejlesztési Program Agrár-Környezetgazdálkodási Intézkedés (VP-AKG) esetében a 511 jóváhagyott kérelemre közel 2 milliárd forintot fizettek ki. A Vidékfejlesztési Program Ökológiai gazdálkodás támogatása (VP-ÖKO) esetében a 146 beadott kérelemre pedig közel 384 millió forint került kifizetésre. A sajtótájékoztató résztvevői megköszönték a gazdák együttműködését is az előzetes ellenőrzésekben való magas arányú részvételében. Mint megfogalmazták: a közös, együttműködő munka eredménye lehet az idei évben beadott kérelmek gyors ügyintézése, ami természetesen a kifizetésekre is pozitív hatással lehet - jegyezte meg.

A 2017. évi egységes kérelmek beadásával kapcsolatban Tarnai Richárd elmondta, 2017. május 15-ig országosan 172 401 kérelmet nyújtottak be az igénylők a szankciómentes időszakban, 2017. június 9-ével bezárólag összesen 176 323 kérelmet nyújtottak be. A szankciós időszakban beérkezett kérelmek száma megközelítette a négyezret. A Pest megyében a benyújtott kérelmek száma 2017. június 19-i adatok alapján 13386 db volt, mely a 2016-os referencia-kérelemszámhoz viszonyítva több mint 2 %-os emelkedést jelent. Az ügyfelek országosan 2017. júniusi 9-ig – a korábbi évekhez hasonlóan – megközelítőleg 5 millió hektárra nyújtottak be igénylést. Pest megyét illetően a kérelmekkel érintett terület nagysága szintén a 2017. június 19-i adatok alapján több mint 377 hektár, mely a 2016-os referencia igényelt területhez viszonyítva közel 1 %-os növekedést jelent.

 


(Pest Megyei Kormányhivatal)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

 

Földbizottsági meghívók

Telekommunikáció

Őstermelői adatok lekérdezése

Ügyfélszolgálati irodák és falugazdászok