Megyei hírek

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága a 2018. november 10-én térségi agrárfórumot tartott a Székács Elemér Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium épületében Törökszentmiklóson.


A fórumon a mezőgazdasági-és lassú járművek úthasználata és a közlekedésbiztonság, az agrárgazdaságban várható változások és a precíziós gazdálkodás valamit az ezzel összefüggésben hamarosan bevezetésre kerülő technológiai újítások kerültek ismertetésre. A rendezvényen részt vevőket Hubai Imre Csaba, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Jász-Nagykun-Szolnok megyei szervezetének elnöke és Budai Ferenc, a Székács Elemér Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium igazgatója köszöntötte.

Litkei Bálint, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság Forgalomtechnikai és -kezelő osztályának vezetője előadásában a jogszabályi háttér bemutatása után röviden ismertette az országos közútkezelő szervezet tevékenységét és a működéssel kapcsolatos tapasztalatokat. Tájékoztatást adott a megye közúthálózatáról és annak állapotáról valamint a karbantartási, útjavítási munkálatokról. A mezőgazdasági és lassú járművek közlekedésének szabályai részletesen ismertetésre kerültek, gyakorlati példákkal szemléltetve a különös figyelmet igénylő eseteket. A legfőbb cél a balesetveszélyes helyzetek megelőzése, valamint az, hogy a közlekedés minden résztvevője a rendeltetésének és a közlekedési szabályoknak megfelelően használja a rendelkezésre álló úthálózatot.

Dr. Cseszlai István, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara stratégiai igazgatója az agrárium jövőjéről tartott előadást. A globális folyamatok nagy kihívások elé állítják a mezőgazdaságot, egyre kisebb területen kell megtermelni a folyamatosan növekvő népesség ellátásához szükséges alapvető élelmiszereket. Ehhez a rendelkezésre álló erőforrások hatékony és hosszútávon fenntartható felhasználására van szükség. A technológiai újítások megismerése és alkalmazása elengedhetetlen ahhoz, hogy a mezőgazdaság meg tudjon felelni az egyre nagyobb kihívásoknak.

Kocsmárik János, az Axiál Kft. képviselője a precíziós gazdálkodás előnyeit ismertette a gazdálkodókkal. A műszaki, informatikai és termesztéstechnológiai megoldások és tudásbázis együttes alkalmazásával hatékonyabb és eredményesebb növénytermesztés folytatható. A precíziós gazdálkodás eszközrendszere a magyar gazdálkodók számára már most is elérhető és széles körben használható. A technológia segítséget nyújt a gazdálkodással összefüggő alapadatok rendezésében mind agronómiai mind pedig műszaki szempontból. A gazdálkodás során keletkező adatok dokumentálása és feldolgozása a későbbiekben segíti a munkafolyamatok optimalizálását és minél pontosabban történő elvégzését. Ezek alapján lehetőség van a változó inputanyag kijuttatások (műtrágya, növényvédő szer, vetőmag) menedzselésére illetve a gépkapacitások elemzésén keresztül a gépi munkák szűk keresztmetszetének meghatározására.

Az Agro-Way Kft. képviseletében Bene Lajos ügyvezető előadásában a precíziós gazdálkodáshoz kapcsolódva ismertette a mezőgazdasági drónok használatának előnyeit. A technológia mezőgazdaságba történő bevezetése folyamatban van, jelenleg is zajlanak a szakhatósági engedélyezési folyamatok. A drónok felhasználása sokrétű, a területeket berepülve nagyon sok hasznos információt közvetítenek a gazdálkodóknak. A növényvédelmi kezeléseket tekintve pedig bizonyos körülmények között precízebben és gyorsabban lehet dolgozni, mint a jelenleg rendelkezésre álló hagyományos permetezőgépekkel. A lehetőségek hamarosan adottak lesznek a széleskörű felhasználáshoz, a permetező drónok mezőgazdasági agrotechnológiába történő beillesztéshez.

A fórum végén, a konzultáció keretében a résztvevők által feltett kérdéseket válaszolták meg.


(nak.hu)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

 

Földbizottsági meghívók

Őstermelői adatok lekérdezése

 

Ügyfélszolgálati irodák és falugazdászok