Az elkövetkezendő 5 évben Magyarország megközelítőleg 2.400 milliárd forintnyi támogatást oszthat ki a magyar gazdálkodóknak az I. pilléres keretből, és mintegy 2.900 milliárd forintot fordíthat a II. pilléren keresztül a hazai agrár- és élelmiszergazdaság és a magyar vidék fejlesztésére.
Számos területet átfog a fogyasztók védelmére fókuszáló konzultáció, ami május 23-ig tölthető ki.
Az Európai Unióban 2025 tizenhetedik hétében változott a trend, mind a nehéz bárány ár, mind pedig a könnyű bárányár esetében csökkenés volt tapasztalható, 2025 tizennyolcadik hétében pedig a nehéz bárány ár nem változott, míg a könnyű bárányár esetében ismételten emelkedés…
Adataink az ország különböző pontjairól származnak, melyek tájékoztató jellegűek. A védekezést mindig az adott terület fogási adataira alapozzuk.
A Szlovákiában megjelent afrikai sertéspestis (ASP) kapcsán kiemelten fontos, hogy a hazai állattartók szigorúan tartsák be a magyarországi megelőzési intézkedéseket és járványvédelmi szabályokat – közölte Nagy István agrárminiszter.
Közel 50 ezer hektár termőterülettel Magyarország 2024-ben Európa egyik vezető ciroktermesztő országának bizonyult, ráadásul az elmúlt négy év során jelentősen nőtt a cirok termőterület mérete is.
Időjárás Az elmúlt napok csapadékos időjárása következtében az ország nagy részén esett az eső, bár az Alföld bizonyos területei ez alól kivételt képeztek. Az időjárás továbbra is változékony marad: a napos és esős időszakok váltakozása jellemző, miközben a nappali hőmérséklet…
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének kezdeményezését követően az energiaügyi miniszter az ország teljes területére kihirdette a tartósan vízhiányos időszakot, március 1-jei kezdettel.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Országos Kertészeti és Beszállítóipari Osztálya és a Balaton-felvidéki Mandulatermesztők Egyesülete tisztelettel meghív minden szíves érdeklődőt a 2025. május 28-án Balatonakaliban közösen megrendezésre kerülő MANDULA SZAKMAI NAP / A korszerű és eredményes mandulatermesztés hazai lehetőségei témájú szakmai rendezvényére.