Az elkövetkezendő 5 évben Magyarország megközelítőleg 2.400 milliárd forintnyi támogatást oszthat ki a magyar gazdálkodóknak az I. pilléres keretből, és mintegy 2.900 milliárd forintot fordíthat a II. pilléren keresztül a hazai agrár- és élelmiszergazdaság és a magyar vidék fejlesztésére.
A Feltételesség előírásai közül a HMKÁ7 esetében az az alaptézis, hogy a HMKÁ7-et kétféleképpen lehet teljesíteni: vetésváltással VAGY terménydiverzifikációval. Az önmaga után nem vethető növényekre vonatkozó szabály egyértelműen a vetésváltási…
MÓDOSULT! A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara pályázatot ír ki az élelmiszeripari és élelmiszer-nagykereskedelmi vállalkozások, valamint kiskereskedelmi vállalatok (melyek melléktevékenységként nagykereskedői tevékenységet is végeznek) számára az első alkalommal meghirdetett FTS25 GreenTechAward –…
A napokban közzétette a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium a családok támogatásával kapcsolatos kormányrendeletek módosításáról szóló jogszabálytervezetét. A társadalmi egyeztetésre bocsátott kormányrendelet az ingatlan-nyilvántartásról szóló 2021. évi C. törvény végrehajtásáról szóló 179/2023. (V. 15.) Korm. rendeletet (a továbbiakban: Inytv.vhr.) is érinti, amivel egy újabb akadály hárul el a zártkerti ingatlanok művelés…
Az Agrárminisztérium közzétette az egyes törvényeknek az agrárminiszter feladatkörét érintő módosításáról szóló törvénytervezet, amelynek társadalmi egyeztetése 2025. október 15-én kezdődött meg.
A Magyar Jogász Egylet és az Alkotmánybíróság a nagy érdeklődésre való tekintettel immár ötödik alkalommal szervezte meg a Magyar Jogi Könyvszalont 2025. október 4-én a Károlyi-Csekonics Palotában. Kedvezményes könyvvásár, könyvbemutatók, exkluzív dedikálási lehetőségek, neves jogászok, színvonalas szakmai programok és díjátadók jellemezték a csodás helyszínen megrendezett eseményt.
Az állattenyésztési élelmiszerláncban tevékenykedő, hasonló gondolkodású uniós partnerekből álló „Európai Állattenyésztés Hangja” elnevezésű csoport újabb kommunikációs anyagában arra hívja fel a figyelmet, hogy az antimikrobiális rezisztencia megfékezése érdekében sürgősen intézkedéseket…
2025. szeptember 10-11 között rendezték a lengyelországi Byalistok-ban a 22. Tej Közösségi Fórumot.
2025. október 14-én hagyta jóvá a Bizottság azt a határozatot, ami azokat a változtatásokat tartalmazza, amelyek szélesebb körű piaci hozzáférést kínálnak Ukrajna számára az eredeti DCFTA-hoz képest, de korlátozóbbak, mint a…
A Magyar Szabványügyi Testület honlapján az alábbi változások jelentek meg 2025. október 1-jétől.
Szeretnénk felhívni figyelmüket két rangos nemzetközi kiállításra, melyek kiváló lehetőséget biztosítanak a magyar élelmiszeripari és nagykereskedelmi vállalkozások számára a nemzetközi megjelenésre és kapcsolatépítésre.
Az élelmiszer-pazarlás az Európai Unió egyik legsúlyosabb és legösszetettebb kihívása, mivel egyszerre jelent gazdasági, környezeti és társadalmi problémát.
Terepbejárások, szakmai tanácskozások: augusztus 6. Jakabszállás, szeptember 15. Ásotthalom, október 1. Derekegyháza. Ezzel párhuzamosan ágazatközi aszályvédelmi és vízügyi tárgyú kihelyezett ülések, valamint erdőtervi egyeztetések. Ha azt gondoljuk, ennyi elég volt…
A NAK Erdészeti Szakértői Hálózatának 2025. évi őszi tájékoztató kampánya több kiemelt témát kínál az erdőgazdálkodási ágazat szereplőinek: az Európai Unió erdőirtásmentes termékekről szóló rendeletét (EUDR) és a felkészüléssel járó…
A KAP Nemzeti Irányító Hatóság 2025. október 16-ai közleményében tájékoztatást adott arról, hogy a KAP-RD41-1-24 kódszámú „Az erdőpotenciált veszélyeztető biotikus és abiotikus károk megelőzése” című pályázati felhívás módosításra került.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarában működő KAP-hálózat Zöld Támogató Egysége új, hat alkalomból álló rendezvénysorozatot indít „Fenntartható mezőgazdaság a jövőért” címmel.
Az MBH Bank újabb mérföldkőhöz érkezett az agrárium támogatásában a 2025. évben: elindította az MBH AgrárPartner Platformot, amely mesterséges intelligenciával támogatott digitális szolgáltatásokat kínál a gazdálkodóknak. A fejlesztés célja, hogy…
Podcast beszélgetés Balázs Viktorral, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara környezeti fenntarthatóságért és innovációért felelős alelnökével.
A géberjéni Művelődési Házban megtartották a „Fókuszban a vidék” című szakmai rendezvénysorozat őszi nyitó eseményét. A környezetbarát gazdálkodás és a helyi termékek előállításának és értékesítésének megerősítését támogató eseményt a KAP-hálózat…
A helyi termelőket és portékájukat népszerűsítő programot szervez a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Hajdú-Bihar vármegyei igazgatósága. A Helyi Kincsek Napján Derecske járásban összesen 6 település 7 helyszínén mutatkoznak majd be a…
A Herman Ottó Konferencia Központban 2025. október 13-án, hétfőn 9:30-tól „Mézek és élmények - A kaptár titkaitól a kulináris kalandokig” címmel szakmai konferenciát szervez a Kislépték Egyesület.
Röviden összefoglaljuk a "KAP-RD05-RD01b-1-25 Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása" című pályázat társadalmasításra közzétett felhívását.
Az új szabályok alapján az idei volt a második év, amikor a fiatalok területalapú kiegészítő többlettámogatást vehettek igénybe. Jelen cikkben az ezzel kapcsolatos főbb tapasztalatokat tekintjük át.
2024. április 9-én megjelent a Magyar Közlönyben a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv fiatal mezőgazdasági termelői támogatásáról szóló 21/2024. (IV.9.) AM rendelet. Jelen közlemény bemutatja, hogy a Magyar Államkincstár mi alapján…
Az elvárások nem ismeretlenek azok számára, akik részt vettek a korábbi támogatási programokban is, a JFGK 4 helyett viszont új sorszámon tartják nyilván az élelmiszerbiztonsághoz kapcsolódó minimumkövetelményeket.
A KAP kapcsán a Feltételesség előírásai alól az idei évben, azaz 2023-ban mentességet kaptak a gazdálkodók a HMKÁ 7. Vetésváltás a szántóterületeken és a HMKÁ 8. Biológiai sokféleség megőrzése előírások…
A Nébih több fejlesztést hajtott végre az elektronikus Gazdálkodási Napló (eGN) rendszerben, hogy egyszerűbbé és átláthatóbbá váljon az adatkezelés. Az újdonságok közé tartozik a Permetezési Napló (PN) és a Nitrátérzékeny…
Felhívjuk a KAP Stratégiai Terv keretében támogatott beruházást megvalósító kedvezményezettek figyelmét a támogatási előleg igénybevételének lehetőségére, amellyel a beruházás megkezdéséhez nyújt segítséget a Támogató.
2025. október 10. -én megjelent a KAP Nemzeti Irányító Hatóság 94/2025. számú közleménye az „Agrár-környezetgazdálkodási kifizetések (AKG)” című (KAP-RD19a-1-24 kódszámú) felhívás módosításáról.
A klímaváltozás hazai és globális szinten egyaránt fokozza a hidrológiai extrémitások előfordulását, különös tekintettel az aszályos és a hirtelen csapadékos időszakok váltakozására. Magyarország agroökológiai adottságai érzékenyen reagálnak ezekre a folyamatokra,…
A mezőgazdaság és a szennyvíztisztítás kapcsolata ma már egyre fontosabb témakör, hiszen egyre gyakoribbak az aszályos, vízhiányos időszakok. Mindezek fényében alapvető szempont, hogy egy olyan alternatív vízforráshoz jusson az ágazat,…
A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításához kapcsolódóan 2023-ban elkészült a lakossági és mezőgazdasági kutak engedélyezéséhez szükséges vízkészletvédelmi országtérkép is (1. ábra), mely jelöli a vízkészletvédelmi szempontból kockázatos területeket…

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)
Adószám: 18399257-2-43
E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu
Zöld szám: +36 80 900 365
Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.