Sajtóközlemények

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara hangsúlyozza: újra kell gondolni az EU új erdészeti stratégiáját, a fenntartható európai erdőgazdálkodás jövője érdekében. A stratégiatervezet komolyan veszélyezteti az erdőgazdálkodás társadalmi, környezeti és gazdasági pillérjeinek jelenlegi egyensúlyát – állapította meg három nemzetközi szakmai platform is.

Az elmúlt száz évben, Trianon óta azért nőtt hazánk erdősültsége 12-ről 24 százalékra, mert a földtulajdonosoknak anyagi érdekük volt erdőt ültetni. Ha nem lesz ilyen érdek, nem lesz további új erdő sem hazánkban, sem Európa többi országában.

 Az osztrák erdőtulajdonosi képviseletek kezdeményezésére a – 2021 nyarán bemutatott – stratégiatervezettel kapcsolatos aggályokat 2021. október 4-én Bécsben, az Európai Erdőtulajdonosok Konferenciáján is megvitatták. A tanácskozáson – a magyar Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) mellett – európai parlamenti képviselők, európai és nemzeti erdőtulajdonosi szervezetek, valamint állami erdészeti szervezetek is részt vettek. A rendezvényen támogatták a másnapi Erdőkért Felelős Miniszterek Informális Találkozóját, megerősítve az Európai Bizottsághoz intézett kritikus felhívást, miszerint az erdészeti stratégia végrehajtása során figyelembe kell venni az erdőgazdálkodók aggályait.

Az európai erdőtulajdonosok és erdőgazdálkodók szerint az új erdészeti stratégia a környezetvédelmi szempontok szinte kizárólagossága felé mozdul el, a gazdasági szempontok figyelmen kívül maradnak. Ez veszélyezteti az európai erdők és erdőgazdálkodás életképességét. Az erdőtulajdonosokat és erdőgazdálkodókat a kezdetektől fogva egyenrangú félként be kellene vonni a tervezésbe és a kapcsolódó folyamatokba. Az európai erdőtulajdonosok saját forrásból eddig és jelenleg is jelentős mennyiségű forrást fordítottak, fordítanak a társadalmi célok megvalósítására, de arra soha nem különített el pénzt az unió, hogy támogassa ezen célokat. Továbbá az erdőstratégiát semminemű hatástanulmány készítése nem előzte meg, ami elfogadhatatlan.

A konferencián részt vevő szervezetek közös nyilatkozatot fogalmaztak meg, ami tartalmazza az aggályaikat. Eszerint a stratégia megközelítése nem felel meg a realitásoknak: hiányzik belőle az erdőgazdálkodás és a fagazdaság jelentősége, nem biztosítja a szakpolitikák koherenciáját, és nem segíti az ágazatot az uniós célkitűzések elérésében. Továbbá jelentős pontosításokra van szükség, kiemelve négy intézkedést: a fenntartható erdőgazdálkodás új indikátorait, küszöbértékeit és tartományait; az önkéntes természetközelibb erdőgazdálkodási tanúsítási rendszert; az ökoszisztéma-szolgáltatások pénzügyi ellentételezését, valamint az erdészeti monitoringról, jelentéstételről és a gyűjtött adatok feldolgozásáról szóló új jogszabálytervezetet. Az erdőgazdálkodók alapvetően aktívan támogatják azt, hogy új erdészeti stratégia szülessen.

A másnapi miniszteri találkozón az erdőkért felelős miniszterek is megerősítettek, hogy a fenntartható erdőgazdálkodás kiegészítésének és továbbfejlesztésének teljes mértékben összhangban kell lennie a FOREST EUROPE folyamatával és munkamódszereivel. Valamint el kell ismerni az európai erdészeti ágazat széles körű szakértelmét és tudását, amely kulcsfontosságú a jövőorientált megoldások szempontjából. Az EU tagállamai, az Európai Bizottság, valamint a páneurópai régió más fontos partnerei közötti együttműködés nagyon fontos az erdészeti politikával kapcsolatos kérdésekben.

Az Európai Bizottság október 7-ére szervezte meg az Erdészeti Civil Dialógus Csoport ülést, amelyen a Copa Cogeca révén a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is képviseltette magát. Az új erdészeti stratégiával kapcsolatban szinte minden résztvevő komoly aggályokat fogalmazott meg. A Bizottság ígérete szerint a diszkurzus a témában decemberben folytatódik.

 

Itt érhetők el a kapcsolódó anyagok nem hivatalos fordításai:

www.nak.hu/images/2021/Kozos-nyilatkozat_oktober-5.docx

www.nak.hu/images/2021/Hatteranyag-miniszterek-konferenciaja.docx

www.nak.hu/images/2021/Europai-erdogazdalkodok-becsi-nyilatkozata.docx

www.nak.hu/images/2021/Kozos-allaspont_okt-4-_erdostrategia.docx

www.nak.hu/images/2021/Sajtokozlemeny_erdogazdalkodok-konferenciaja_okt-4.docx

 

Eredeti nyelven:

Press release | European forest owners and managers call for major clarifications on the new EU Forest Strategy | CEPF (cepf-eu.org)

Position | The New EU Forest Strategy for 2030 | CEPF (cepf-eu.org)

JOINT STATEMENT by the Ministers responsible for forests of Austria, Finland, France, Germany, Slovakia and Sweden (valtioneuvosto.fi)

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám