Sajtóközlemények

Aki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik – tartja a mondás. Bár a liba nem tartozik a legkönnyebben elkészíthető baromfiféle, a páratlan ízélmény azonban megéri a fáradtságot. A magyar lúdtenyésztés hosszú hagyományokra tekint vissza, az itthon kapható libahús és hízott máj hazai gazdaságokból kerülhet a fogyasztók asztalára.

A mai ünnep elmaradhatatlan eleme a libapecsenye és az új bor, amelyet ilyenkor szokás először megkóstolni. Bár a Márton nap hagyománya Európa nyugati felében terjedt el leginkább, kevesen tudják, hogy Szent Márton kultusza már a honfoglalás előtt is virágzott hazánk területén. A hagyomány szerint Szent Márton egy álomban sietett Szent István király és az ország védelmére, a király tisztelete jeléül a zászlóira a hadvezér Márton képét festette. Így lett Szent Márton – Szűz Mária után – az ország második patrónusa.

A liba a bőség, szerencse és jólét jelképe. A népi mondás szerint: „Aki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik.” A babona szerint viszont, ha ezen a napon jól lakunk, a libapecsenyét pedig újborral öblítjük le, a következő évben gazdagok és egészségesek leszünk. 

A magyar lúdtenyésztés hosszú hagyományokra tekint vissza, az itthon kapható libahús és hízott máj hazai gazdaságokból kerülhet a fogyasztók asztalára. A libafogyasztás hazánkban jellemzően az ünnepekhez kötődik. Ennek egyik oka, hogy a liba nem tartozik a legkönnyebben elkészíthető baromfifélék közé, az utánozhatatlan íze azonban megéri a fáradtságot. A hagyományos sült libapecsenye mellett ráadásul számos módon elkészíthető a libahús és a máj: libanyak leves, libamájpástétom, libamájjal töltött nyak, pörkölt, de a kísérletezőbb kedvűek akár rizottót is liba-burgert is készíthetnek az értékes alapanyagból.

S hogy mire kell figyelni a vásárlás során? A frissesség, a feldolgozás igényessége, a csomagolás mellett a származást is érdemes ellenőrizni. A hazai liba és kacsa-termékek előnyei közé tartozik, hogy magas a biológiai értékük, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdagok, jelentős mértékben és kedvező arányban tartalmazzák az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen (esszenciális) aminosavakat, amelyeket a szervezet más úton nem képes előállítani. A libatermékek koleszterintartalma, illetve a belőlük készített ételek zsír- és energiatartalma jóval alacsonyabb, mint sok egyéb állati eredetű terméké, ugyanakkor zsírtartalmuk elegendő ahhoz, hogy más zsírok és olajok hozzáadása nélkül, önmagukban süthetők legyenek.

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásAz Azonosításra Visszavezetett Dokumentumhitelesítés (AVDH) szolgáltatás megszűnése miatt 2025.11.01. napjától a kamarai meghatalmazás elektronikus úton való létrehozása szünetel. Kérjük, hogy a meghatalmazás létrehozása érdekében keresse fel falugazdászát, aki a meghatalmazás alapján elektronikus úton azonnal intézheti az ön agrártámogatási ügyét. Megértését köszönjük!
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám