Szakképzés

A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft, az IKK Innovatív Képzéstámogató Központ Zrt.-vel (IKK) együttműködve, 2022. október 15. és december 15. között továbbképzéseket szervez az általános mezőgazdaság és állattenyésztés, az élelmiszeripar, az erdészet-vadgazdálkodás, a földmérés és térinformatika, a kertészet, a környezetvédelem, valamint a mezőgazdasági gépészet szakterületek szakmai oktatói részére. A képzések beszámíthatóak a szakképzésben résztvevő oktatók és intézményvezetők számára négyévente kötelező legalább 60 óra továbbképzés teljesítésébe.

A továbbképzések agráregyetemek, agrárszakképzést folytató szakképző intézmények, termelőüzemek, agrárkutatásban és -fejlesztésben résztvevő vállalkozások és intézmények közreműködésével kerülnek megvalósításra. A témától függően a bemutatott technológiák oktatói gyakorlási lehetőségének biztosítására is lehetőség nyílik.

A képzések a részt vevők számára térítésmentesek, de előzetes regisztrációhoz, jelentkezéshez kötöttek. Sikeres teljesítés esetén a résztvevők tanúsítványt kapnak, amely alapján a továbbképzés kredit értéke (16 óra) beszámítható a szakképzési törvény által előírt négy évenként kötelezően megszerzendő 60 órába.

Az IKK honlapján az agrár képzések menüpont alatt részletes információ olvasható minden képzésről. A képzési programok a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. honlapján érhetők el, ahol jelentkezni is lehet a képzésekre.

 

A meghirdetett képzések listája:

  1. Erőgépek, valamint a munkagépek fejlesztése során bevezetett új technológiák bemutatása
  2. A precíziós gazdálkodás gépeinek, berendezéseinek, eszközeinek bemutatása, gyakorlati alkalmazása
  3. Térinformatikai eszközök használatának lehetőségei az erdőgazdálkodásban
  4. Egységes erdei, illetve mezőgazdasági vadkárfelvétel és értékelés a gyakorlatban
  5. A drón használatának jogszabályi háttere (dróntörvény) és a drónok gyakorlati használata
  6. Környezetkímélő technológiai lehetőségek a mezőgazdaságban I.
  7. Forgatás nélküli talajművelés lehetőségei, eredményei
  8. Kisállattenyésztés aktualitásai Magyarországon
  9. Precíziós gazdálkodás, térinformatika a mezőgazdaságban, robotika az állattenyésztésben
  10. Alapok és új trendek a virágkötészetben
  11. Gyümölcsfák metszése
  12. Az élelmiszerbiztonság, minőségbiztosítás, élelmiszerhigiénia, élelmiszer-előállítás és forgalomba hozatal aktuális kérdései
  13. Fenntarthatóság, környezetvédelem az élelmiszeriparban
  14. Gyakorlati természetvédelem: Térinformatikai alkalmazások a természetvédelemben
  15. Környezeti analitika kémia elméleti és gyakorlati vonatkozásai, klasszikus és műszeres analitikai módszerek

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám