Országos hírek

A Kárpát-medence gazdálkodói május 20-án a felvidéki Hanva településen, az anyaországtól elszakított, magyar lakta területen gyülekeztek, és újra hitben, szeretetben lehettek együtt az ünnepnapon, s anyanyelven hallgathatták Isten igéjét, s együttesen kérték áldását.

A Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program kiemelt nemzeti összejövetelre, a Kárpát-medencei Búzaszentelő Ünnepség, mely az összetartozás jegyében minden évben más helyszínen kerül megrendezésre a Magyarok Kenyere Alapítvány, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összefogásában. A felvidéki eseményhez idén társzervezőként a Szlovákiai Agrárkamara és a Gazda Polgári Társulás csatlakozott, Juhász István, helyi mezőgazdasági vállalkozó, az Agrárius Kft. vezetőjének támogatásával. A Program a magyar gazdatársadalom önzetlen, segítő szándékú összefogása a gyermekekért, a Kárpát-medencei magyarságért. A számok nyelvén: „1000 tonna búza, 600 tonna liszt, több mint 10 ezer gazdálkodó, 100 ezer éhes száj, 15 millió búzaszem – azaz egy nemzet”.

Az ünnepi alkalom ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét, melyen Nagy Ákos Róbert, a Gömöri Református Egyházmegye esperese, Lisák Viktória, a rimai evangélikus esperes és Bize Norbert, Abafala katolikus plébánosa szolgált. A szentmisén elhangzott, hogy Isten benne van a földbe vetett láthatatlan búzamagban, és áldásával láthatóvá teszi, amikor kikel és bőséges termést hoz, hogy elég eledel legyen, hiszen az Úr adta ezeréves anyaföldbe vetünk, ami a mi munkánk, de az esőt, az érésre és aratásra adott időt, és mindehhez az erőt, hogy a munkáinkat elvégezzük, teremtő Istenünk adja. Közös imádsággal kértük az idei esztendőben is az áldását, támogatását.

Patasi Ilona, a Szlovákiai Agrárkamara elnökasszonya köszöntőjében elmondta, hogy a programhoz, melynek sikeréhez a falugazdász program és a családi vállalkozású gútai malom is hozzájárult, szervezetük negyedik éve csatlakozott. Felvidéken a 2022. évben 94 tonna búzát gyűjtött össze a 15 falugazdász 228 adakozótól, a gútai malom segítségével 38 tonna lisztet tudtak adományozni a szociális intézményeznek, rászoruló családoknak. Az összefogás nevében idén is számítanak a gazdákra: Felvidéken idén Dunaszerdahelyen, Komáromban, Szalatnyán, Zselízen, Petresen, Dobócán, Alsópokorágyon, Tornagörgőn, Nagyrőcén, Komarócon, Ladmócon, Abarán és Tőketerebesen folyik a búzagyűjtés.

Kopasz József, a Csemadok alelnöke beszédében kifejtette, hogy „most amikor egymást követik a természeti csapások árvizek sújtják az embereket, egyre több az aszályos időszak még nagyobb szükségünk van Isten segítségére.” Kiemelte, hogy sajnos a felvidéki területeken – ahogy látják azt Délvidéken, Erdélyben, vagy akár a kárpátaljai elszakított területeken – egyre csökken a magyar ajkú lakosság száma, de beszédében elhangzott, hogy „az anyaország mindent megtesz azért, hogy a határon túli magyarok a szülőföldjükön maradjanak.” Ehhez pedig az kell, hogy legyen térségi magyar összefogás, hiszen ha a választók az egységet látják, rájuk szavaznak majd és megmaradhatnak magyarnak a szülőföldjükön.

Pánczél Károly, a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke beszédében kiemelte, hogy az elmúlt bő tíz évben erősödött a nemzeti összetartozás, melyhez a nemzeti önazonosság védelme elnevezésű program is hozzájárult. Egy program, mely arról szól, hogy jogunk legyen megörökölni őseinktől a nyelvet, a kultúrát, a hagyományokat, s tovább tudjuk azt adni a szülőföldünkön. A szeptemberi parlamenti választások kapcsán kifejtette, hogy nem kellene ahhoz nagy csoda, hogy egy 8%-os magyar kisebbség elérjen egy 5%-os parlamenti küszöböt. „Látjuk, hogy magyar részvétel nélkül a pozsonyi parlamentben nincs megfelelő magyar érdekképviselet. Ott kell lenni, hogy a hosszú távú jövő biztosítva legyen” – szögezte le. Beszéde zárásaként felidézte Duray Miklóst, politikust, a felvidéki közélet meghatározó alakját, aki szerinte a számvetésen biztos megfelelt az Úrnak, mert maga volt a tisztaság, az egyenesség, a kisebbségi jogok következetes képviselője és harcosa, aki példaként szolgálhat a jövő nemzedékének.

Forró Krisztián a Szövetség elnöke beszéde elején kiemelte, hogy „tudatosítanunk kell, nem a visszafelé mutogatás, hanem az előre mutató munka a siker receptje. Ha így teszünk, Tompa Mihályt idézve, nem fog oldott kéveként széthullani a közösségünk!” Folytatásként kiemelte, hogy a szlovák kormány mostohán bánt a gazdálkodókkal, de „a magyar Szövetség az országban egyedüliként gondol a központi kormány által elhanyagolt déli és keleti régiókra, és amellett, hogy kíváncsi az ott lakók problémáira, de megoldásokat is kínál azokra, hiszen a közösség jövője elképzelhetetlen az agrárium megtartó ereje nélkül.” Köszönetet mondott a gazdáknak a munkájukért és az adakozásért, s a magyar kormánynak is a segítségért, amit a magyar gazdáknak és a felvidéki magyar közösségnek nyújt. Mint mondta, most a vetés ideje van, s hogy a közös sikert learathassuk, ahhoz össze kell fognunk; és vállvetve dolgoznunk kell.

Nagy István, Magyarország agrárminiszterének, az Ünnepség fővédnökének üdvözletét Papp Zsolt György, a Magyar Agrárminisztérium helyettes államtitkára adta át.

Papp Zsolt György helyettes államtitkár úr hangsúlyozta, hogy sikerült eltörölni a határokat és egyesíteni minden magyart. „Ma már büszkén elmondhatjuk, hogy határon túli nemzetrészeink számíthatnak az anyaországra, a gazdák számíthatnak a kormányra, de minden magyar számíthat a magyarra és építhetünk egymásra. Ebben rejlik az erőnk. Büszkék lehetünk arra, hogy az elmúlt több mint egy évtizedben nemzeti közösségünk egyre erősebbé vált” – mondta. Kiemelte, az eredményes gazdálkodás szükséges feltétele a jótékonyságnak. A szolidaritás eszméje egyesíti a gazdákat, s a program elindítása óta megszázszorozódott az összegyűjtött mennyiség. Aláhúzta, ezúttal olyan helyen ünnepelhették az összetartozást és a mindennapi kenyerünket, ahol egy géniusz, Tompa Mihály mutatott példát a hivatása iránti alázatból, a közösség iránti hűségből „Erre a példamutatásra napjainkban is szükség van. Nemzettársainkat nap mint nap éri kísértés a könnyebb élet ígéretével. Beszéde zárásaként kiemelte: „Köszönet illeti a szervezőket, kiemelten a Szlovákiai Agrárkamarát, a Gazda Polgári Társulást azért az erőért, hitért és kitartásért, azért a munkáért, amit a magyarság megmaradásáért végez

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke, a program jogtulajdonosa felidézte a kezdeteket, amikor először sütötték meg a Magyarok Kenyerét. Először 10 tonnát gyűjtöttek, tavaly már több mint 1000 tonna gabona gyűlt össze. Hangsúlyozta, hogy „ez a program, ez az összefogás a magyar emberek lelkéből fakadt. Ez ma már nemcsak a búzáról szól, hanem az összetartozásról, a lélekben megvalósult közösségépítésről. Értjük egymás gondjait, érezzük egymás problémáit, s ott és akkor segítünk, amikor arra szükség van.” Zárszóként szintén Duray Miklósra emlékezve emelte ki egykori üzenetét, aki azt mondta, hogy ők mindannyian alázattal végzett szolgálatra és nem uralkodásra kaptak felhatalmazást, maga is ennek szellemében végzi hivatását.

A búzaszentelő eseményre a falu határában, a közeli búzatábla mellett került sor, ahol ugyancsak az egyházi méltóságok mondtak áldást. Az ünnepi menetet a Gömöri Lovas és Népi Hagyományőrző Egyesület lovasai vezették Varga Gábor irányításával. Az egyik lovas a legendás rimaszécsi matyó hímzéses magyar zászlót vitte. A Magyarok Kenyere zászlót Tankó Tamás alsópokorágyi falugazdász, a Witner Mária hímezte MAGOSZ zászlót Bodon Dávid dobócai falugazdász, a magyar zászlót Burkus Imre tornagörgői falugazdász, a Rákóczi-zászlót Szabó Tamás ladmóci falugazdász vitte az ünnepi menet élén.

Az eseményen közreműködött a Csemadok tornaljai Andante kórusa, a hanvai Tompa Mihály Vegyes Kar, Nagy Eszter Réka szavalattal, Ferenc Veronika énekkel, Agócs Sándor tárogatóval, a jó hangulatot a hanvai Thomasz Band biztosította. A rendezvény hivatalos része a Himnusszal vette kezdetét és a Boldogasszony anyánk régi magyar himnusszal zárult. Az ünnepi ebédet a gazdák katlanban készült finomságokkal biztosították.

Horváth Vivien*

Magyarok Kenyere – 15 millió Búzaszem Program

*készült a Felvidék Ma szakmai cikkét felhasználva.

 

Képek: Demeter Dávid

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám