Vármegyei hírek

Kistermelők és a gasztronómia képviselői adtak randit egymásnak hétfőn Szántódpusztán a NAK Somogy megyei szervezetének eseményén. Mint kiderült, olyan alapanyagokat tudnak a kistermelők szolgáltatni, mint a medvehagyma, a szarvasgomba, a vaddisznó, a szarvas vagy a mangalica.


A 2018. május 7-i Gasztrotalin 50 termelő mutatta be termékeit, melyek között tej- és hústermékeket, szörpöket, lekvárokat egyaránt találhattak az érdeklődő éttermesek. A rendezvény célja az volt, hogy segítsenek a kistermelőknek piacot találni.
– Az igényes vendéglátásnak ez az alappillére, hogy helyi terméket használjanak az éttermek. A turista itt nem királyrákot akar enni, hanem azt, amit helyben állítanak elő. Somogy az egyik legszínesebb megye, szinte minden megterem. Olyan alapanyagokat tudnak a kistermelők szolgáltatni, mint a medvehagyma, a szarvasgomba, a vaddisznó, a szarvas vagy a mangalica. Ezek olyan alapanyagok, melyekért érdemes idejönni. Azok a vendéglők, amelyek ezen a nyomon mennek, mind nagyon sikeresek – mondta Gombos Sándor, a NAK Somogy megyei elnöke.

A termelők között akadt, aki különlegességgel jelent meg. Ilyen volt például a zölddióból készülő befőtt, a feketeberkenye lekvár vagy a bölényhús. Utóbbit egész Magyarországon csupán két helyen nevelnek, mindkét állomány Somogyban található.

Buchmüller Valéria, a kötcsei tenyésztők nevében azt mondta: 30 bölényük van, másfél éves állatokkal kezdtek és mostanra jutottak el addig, hogy értékesíteni is tudnak. A bölényhús, csakúgy, mint az angolna, vagy egyes bogyós gyümölcsök sok esetben ismeretlenek a vendégek körében, ezért a séfeknek is dolgozniuk kell azon, hogy lebontsák a fogyasztói előítéleteket.

Jahni László, a szemesi Kistücsök étterem séfje szerint a kistermelők és az éttermek kölcsönösen hatnak egymásra, a legjobb pedig az volna, ha maguk a termelők adnának ötleteket a konyháknak. Csapody Balázs, a Pannon Gasztronómiai Akadémia elnöke szerint a vendéglők és a termelők között már vannak jól kialakult kapcsolatok, ezeket azonban mindig szélesíteni kell, hiszen minél gazdagabb a termékkínálat, annál színesebb a régió gasztronómiai kínálata. Csapody Balázs úgy véli, abban kell a leginkább támogatni a kistermelőket, hogy a munkájuk ne csak a termelésre terjedjen ki, hanem a csomagolásra és marketingre is tudjanak időt szánni. Az Akadémia elnöke szerint a kistermelők még nehezen jutnak a piacra, ezért fontosak az ilyen rendezvények, de az is számít, hogy az éttermek egymásnak ajánlják őket.


(forrás: sonline.hu)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám