Erdőgazdálkodás

2018. óta több cikkünkben jeleztük már, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény átmeneti rendelkezése alapján a 2009. előtti szabályozás alapján létesített megbízott erdőgazdálkodási jogviszonyok – ha azt a felek addig más módon nem szüntették / szüntetik meg – 2021. december 31-én érvényüket vesztik. A határidő közeledik, és azt a jogalkotó harmadjára már nyilvánvalóan nem fogja meghosszabbítani, ezért az erdészeti hatóság felkészült a szükséges feladatok végrehajtására, illetve a tennivalókról az érintett erdőtulajdonosokat és erdőgazdálkodókat is megfelelő időben tájékoztatja. Az alábbiakban idézzük a Nemzeti Földügyi Központ kiadott közleményét.

 Tisztelt Erdőgazdálkodók, Erdőtulajdonosok!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény alapján az erdőterületek használatára kötött megbízási szerződések 2021. december 31-én hatályukat vesztik, ezeket a jogviszonyokat az erdőgazdálkodóknak 2021. december 31-ig meg kell újítania. Ennek hiányában az ilyen jogcímen fennálló bejegyzéseket az erdészeti hatóság törli az erdőgazdálkodói nyilvántartásból. A használati jogosultság megújítása során a fennálló megbízási szerződést közös megegyezéssel fel kell mondani, vagy bármelyik fél 60 napos határidővel felmondhatja.

A megbízási szerződéses jogcímmel érintett erdőrészletek az Erdőtérképen külön fedvény formájában elérhetőek, így arról mind a tulajdonosok, mind a gazdálkodók tájékozódhatnak.

A földhasználati jogosultság igazolásához szükséges szerződéskötésekre az Evt.-ben, a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvényben, a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvényben foglaltak az irányadók. A szerződések előkészítése, megkötése során kérje erdészeti szakirányítója segítségét!

A szerződéseket az illetékes Megyei Kormányhivatalhoz kell benyújtani erdőgazdálkodó nyilvántartásba vételi kérelem mellékleteként, nyilvántartásba vétel céljából.

Az erdészeti hatóságok illetékességi területei

A nyilvántartásba vételi kérelem nyomtatvány innen elérhető.

 

Forrás: NFK

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám