Erdőgazdálkodás

Szinte minden hírportálon gyakran olvashatunk a klímaváltozás legfontosabb környezeti hatásairól, a felmelegedésről, valamint a légkör és talaj szárazodásáról, továbbá ezek kihatásairól a termőföldekre. Az utóbbiak kapcsán szerencsére egyre több szó esik arról is, hogy az áldásos klímajavító hatásai és szénmegkötő kapacitásai mellett az erdők a károsultjai is lehetnek a változásoknak. Ez legalább annyira összetett folyamat, mint maga a klímaváltozás, az eredményes alkalmazkodás érdekében azonban meg kell birkóznunk a feladvány részleteinek kibogozásával.

Elsőként talán érdemes a környezeti változások hatásait számba venni. Ezek közül most kettőt veszünk górcső alá.

Az egyik hatásról az erdészeti klímakutatás szószólóitól az elmúlt évtizedekben már sokat hallottunk, és néha már el is hisszük, miszerint az erdőkre meghatározó hatással lévő környezeti feltételek az ország majd minden térségében belátható időn belül olyan mértékben leromlanak, ami nem csak megkérdőjelezheti, hanem ellehetetlenítheti a jelenlegi faállományok fenntarthatóságát. A folyamat pedig sokkal gyorsabb annál, hogy azt az erdők a genetikai változatosságukból fakadó alkalmazkodóképességükkel le tudnák követni. Azaz vagy mi segítjük a folyamatot, vagy egyszer csak elveszíthetjük az erdei életközösség életfeltételeit biztosító, és nem utolsósorban az erdőgazdálkodás legfontosabb tárgyát képező faállományt. Az utóbbit az Alföld déli térségeiben ma már sajnos több ezer hektáron kézzelfoghatóan megtapasztalhatjuk.

A másik hatás valójában nem új, csak egyre fájdalmasabban érezzük. Az erdősítések sikeressége mindig nagyban függött az időjárási viszonyoktól, így nyilvánvaló, hogy azok tartós romlása az erdősítési kockázatokat is jelentősen megnöveli. Előfordulhat tehát, hogy ugyanazok a fafajok egy szomszédos erdőben látszólag problémamentesen élik életüket, az erdősítésben viszont nem képesek megvetni a lábukat. Vagy közmegegyezéssel kitaláljuk, hogy adott erdőben hosszú távon melyik fafajoknak lennének nagyobb túlélési esélyeik, de azokat csak nagy nehézségek árán tudjuk, vagy képtelenek vagyunk ott megtelepíteni.

A klímaváltozás említett két hatása sok esetben egymással átfedésben érvényesül, azokat nem könnyű szétválasztani. A két problémakör ugyanakkor eltérő kezelést igényelhet, így az elhatárolásuktól nem tekinthetünk el.

Az erdősítési kockázatok csökkentése terén indokolt lehet az erdősítési szokásaink felülvizsgálata, adott esetben átértékelése. Ebben az esetben ugyanis klímaadaptáció alatt nem az erdők ellenállóképességének a növelését értjük, azok összetételének vagy szerkezetének a megváltoztatásával, hanem az erdőgazdálkodási tevékenység alkalmazkodását a megváltozott környezeti viszonyokhoz.

Egyik ilyen irány a jogszabályokban már megjelent, az erdőfelújításokhoz kapcsolódó évszázados szakmai elvárások enyhítése. Például annak lehetővé tétele, hogy egy tölgyes vagy cseres helyén más őshonos, természetes úton könnyebben megtelepülő fafajokból álló faállományt (pionír fafajokból álló erdők) hozzunk létre, vagy az említett vágásérett erdőket azok természetes vagy mesterséges mageredetű felújítása helyett sarjaztassuk. Ide tartozik továbbá az erdősítési tőszámelvárások folyamatos enyhítése is.

Az erdősítési kockázatok csökkentésére lehetőségünk van azonban régi-új erdőgazdálkodási praktikák alkalmazásával is.

Ezen a téren a legfontosabb, hogy az erdősítési kockázatokat és azok csökkentési lehetőségeit az erdőgazdálkodó és a szakirányító már a véghasználat megkezdése előtt megismerje és mérlegelje. A véghasználat ugyanis kéz a kézben jár az erdőfelújítással. A folyamatot tehát nem elég csak a véghasználat befejezéséig látni, érdemes azt az erdőfelújítás befejezéséig áttekinteni, átgondolni és megtervezni.

Így derülhet ki, hogy akár már a véghasználat módjának, területi kiterjedésének és időpontjának a megválasztása is hatással lehet az erdőfelújítás kockázataira. A jogszabályi elvárásoktól függetlenül sok esetben hasznos lehet például kihasználni a környező vagy a felújítandó faállományok védő hatását (térben és/vagy időben több ütemben, kisebb területeken megvalósított véghasználat). Célszerű figyelemmel lenni arra is, hogy a véghasználat időpontját összhangba hozzuk az erdőfelújítással. Késő tavaszig, nyárig elhúzódó véghasználat esetén ellehetetlenülhet a gyökérről történő sarjaztatás, kockázatos kései erdősítésekre kényszerülhetünk (ültetés, makkvetés májusban!?) vagy elvesztegethetünk egy évet, ami akár behozhatatlan versenyhátrányt eredményezhet a friss erdősítésnek a területen felverődő buja vegetációval szemben.

Korai és gondos tervezést, felkészülést és odafigyelést igényelhet a helyes talajelőkészítés megválasztása és kivitelezése, valamint a nagyobb megeredéssel kecsegtető szaporítóanyag megválasztása, beszerzése és erdősítésig történő tárolása is. Sokszor eredményes lehet a facsemeték ültetés utáni visszavágása is.

A régi praktikák felidézése és alkalmazása mellett érdemes szót ejteni az új, innovatív megoldásokról is, amelyeket az erdőgazdálkodó a megnövekedett kockázatok kivédésére a saját jól felfogott érdekében talál ki vagy alkalmaz. Jó lenne ilyenekből is vagy egy tucatnyit felsorolni, de ezen a téren még szűkös a kínálat, vagy hiányos az információáramlás. Abban bízunk, hogy a célul kitűzött Erdészeti Klímaadaptációs Stratégiában vagy annak eredményeként talán megszaporodnak az ilyen, ajánlásra is érdemes jó gyakorlatok. Sokan ilyen ígéretes megoldásnak tartják például a burkolt gyökérzetű csemeték alkalmazását.

Hasznos lehet időben látni azt is, ha a megemelkedett költségek és a stagnáló faárak következtében a faállomány kitermelése és újraerdősítése anyagilag várhatóan csak szerény eredménnyel vagy éppen veszteséggel fog zárulni. A véghasználat megkezdése előtt még lehet gondolkodni alternatívákban, vagy költséghatékonyabb megoldásokon, a fakitermelés után már kényszerpályára kerülhet a folyamat.

Az előbbieket úgy is összefoglalhatjuk, hogy az erdősítési kockázatok szempontjából kulcskérdés a véghasználat és az erdősítés egymással összefüggésben és időben történő alapos megtervezése, valamint az erdőfelújítás szakszerű, gondos és gyors kivitelezése. A mondás erre a tevékenységre is igaz, miszerint aki gyorsan és körültekintően ad (ebben az esetben az erdőnek, illetve végeredményben saját magának), az kétszer ad. Aki viszont nem lép időben és jól, az – a klímaváltozás kedvezőtlen hatásai miatt különösen – sok esetben már csak sorozatos sikertelenséggel és többletköltséggel kikövezett úton fog sodródni az erdőfelújítási határidők felé.

Másképpen látja? Javaslatai, ajánlatai vannak? Kérjük jelezze felénk az erre rendszeresített kérdőívünkön, hogy azok beépülhessenek a fent hivatkozott Erdészeti Klímaadaptációs Stratégiába.

NAK / Erdészet