Kölcsönös megfeleltetés

A támogatásokhoz kapcsolódóan is elvárt, hogy az alapvető szabályokat betartsuk. Így számos terület és állatalapon nyújtott támogatás előfeltétele a Kölcsönös megfeleltetés (KM) előírásrendszerének alkalmazása.

A KM a Helyes Mezőgazdasági és Környezeti állapot mellett tartalmazza a Jogszabályba Foglalt Gazdálkodói Követelményeket, melyekből a 10. JFGK 10.tartalmazza a növényvédő szer kijuttatása, tárolása során ellenőrzésre kerülő tételeket. Ennek egyik fontos eleme, hogy a növényvédőszert a kategóriájának megfelelő engedéllyel rendelkező szakember juttathat ki, vagy felügyelete mellett kerüljön kijuttatásra. Számos szer esetében tehát elvárt az ún. fehér, vagy zöld könyv megléte, annak érvényessége.

A COVID miatti veszélyhelyzetre vonatkozó jogszabályok eseti felmentéseket adtak az érvényesség tekintetében, amely a fenti zöld- és fehérkönyv vonatkozásában jelen hatályos jogszabályhely szerint az alábbi:

2021. december 17. napján megjelent a veszélyhelyzetet szabályozó 2021. évi CXXX. törvény, melynek értelmében a növényvédőszervásárlási engedélyre is vonatkozó zöld és fehér könyvek érvényességi ideje – a korábbi szabályozástól eltérően – 2022. június 30-án jár le.

Az új szabályozás szerint mindazoknak, akiknek 2020. november 4. és 2022. május 31. között járt, illetve jár le az engedélyük, 2022. június 30. napjáig érvényes az okmányuk. Ez tehát azt jelenti, hogy az engedély tulajdonosának eddig a határnapig kell intézkednie a dokumentum lejáratának meghosszabbításáról.

Fontos ezt a gazdálkodóknak is ismerniük, hiszen csak azon szakemberek esetében tudják teljesíteni az elvárásokat, akik érvényesítették a fentiek szerint engedélyüket. A VP AKG Integrált növényvédelem tekintetében, ugyancsak elvárt ezen alapvető jogszabályi kötelezettség teljesítése.

 

NAK/Sztahura

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám