Környezetgazdálkodás

Nagy örömmel jelenthetjük be, hogy a nemzetközi verseny részeként, idén 2021. május 04-én elrajtolt a Virágos Magyarország Környezetszépítő Verseny. A Verseny szervező bizottsági munkájában többek között a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Mezőgazdasági Igazgatósága is részt vesz, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a legmagasabb szakmai szempontok szerint kerüljön lebonyolításra. A versenyre Önkormányzatok, és a lakosság is egyaránt pályázhat, és az elért eredményeknek megfelelően különböző díjazásban részesülnek, a szervező bizottság felajánlásai alapján. Az önkormányzatok az alábbi tematikus díjakra pályázhatnak, úgy, mint a Legszebb Főtér, Legvirágosabb Főutca, Az Év játszókertje, Az Év Fasora, Az Év Óvoda- és Iskolakertje, Virágzó közösségi díj. Lakossági versenyre pályázni a dísznövényeket, fűszernövényeket, zöldségeket, gyümölcstermő növényeket kiemelő, a kerti kompozíciót is bemutató/ előkerti fotókkal lehet, összesen 6 db kategóriánként 3-3 db fotóval és egy maximum 400 karakteres leírással lehet 2 kategóriában: Legvirágosabb Balkon, Legvirágosabb Előkert.

A Virágos Magyarországért Verseny Magyagyarország egyik legjelentősebb környezetszépítő versenye, amely jelentős szerepet játszik a kulturált és vonzó országkép kialakításában, a turisztikai országimázs javításában. A projekt finanszírozását a Magyar Turisztikai Ügynökség végzi, a szakmai irányítást pedig a verseny Szervező Bizottsága. Évente közel 300 település csatlakozik, nagyságrendileg 3 millió embert mozgat meg.

Mindenkit szeretnénk arra biztatni, úgy az Önkormányzatokat és a lakosságot egyaránt, terjesszék egymás között is a versenyre való felhívást, a pályázás lehetőségét, és szépítsék a környezetüket, hogy Magyarország a lehető legvirágosabb legyen, mely közérzetünk, és életminőségünk szempontjából nélkülözhetetlen.

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) 2021-ben 28. alkalommal indítja útjára a Virágos Magyarország versenyt, amelyre a települések önkormányzatai nevezhetnek. A kezdeményezés 1994 óta változatlan népszerűségnek örvend, kezdeményezés évente több mint 300 települést mozgat meg. A jelentkezők köre évről évre bővül, és idén már nemcsak Erdély, hanem minden határon túli magyarlakta település csatlakozhat.

A verseny célja a kulturált és vonzó településkép kialakítása, a fenntartható fejlődés szempontjainak következetes alkalmazása, a településen élők összefogásának ösztönzése, életminőségük javítása, a környezettudatos gondolkodás és szemlélet erősítése, valamint a természeti és az épített örökség megőrzése és gyarapítása.

Idén környezetszépítő mozgalmunk visszatér eredeti célkitűzéseihez, így a versenyt elsősorban az önkormányzatok részére hirdetjük meg.

A 2000 fő alatti településeken a már megszokott versenyszabályok és bírálati szempontok alapján zajlik majd az értékelés.

A nagyobb közösségek online is nevezhetnek egy bemutatkozó anyag beküldésével, amelyet az erre létrehozott online felületre tölthetnek fel. Az oldalon zöldfelület-fejlesztéshez és -fenntartáshoz kapcsolódó kérdésekre kell válaszolniuk néhány mondatban, illetve ide tölthetik fel a településfotókat is. A bemutatkozó anyag elkészítését a honlapunkon szereplő tájékoztató anyagokkal segítjük.

A 2000 fő feletti települések választhatják a személyes jelenléttel történő zsűrizést is, a kisebb településekhez hasonlóan. A rendkívüli helyzetre való tekintettel idén a települések egy-egy megvalósult zöldfelület-fejlesztési projekttel, tematikus nevezéssel is részt vehetnek a megmérettetésen.

A tavalyi sikereken felbuzdulva idén is meghirdetjük az online lakossági versenyt, ahol a legvirágosabb kertek és balkonok versenyezhetnek egymással.

További információ: www.palyazat.viragosmagyarorszag.hu

 

A Magyar Turisztikai Ügynökség és a verseny szervezőbizottsága a környezetszépítő kezdeményezésen keresztül is szeretne tovább nyitni a határon túli magyarlakta települések felé. 2019-ben először, hagyományteremtő szándékkal erdélyi települések is nevezhettek a versenyre, idén pedig a többi magyarlakta régió is csatlakozhat.

A pályázóknak a felkészülési és bírálati időszakban az országosan elismert kertész, tájépítész, várostervező, környezetvédő és turisztikai szakemberekből álló szakmai zsűri az értékelés mellett tanácsadást is nyújt.

A zsűri a szakmai értékeléskor fokozottan figyel

− a település gondozottságára, tisztaságára, egységes képére;

− a fenntarthatósági és fejlesztési tervekre;

− a település zöldfelületi programjára, fejlődésére;

− a közösségi részvételre, a lakosság és a civil szervezetek bevonására;

− a település turisztikai jelentőségére és felkészültségére, látogató- és vendégbarát szemléletére;

− az önkormányzat erőfeszítésére, fenntartói szerepére és stratégiai gondolkodására;

− a nevelési-oktatási intézmények környezettudatos programjaira és eredményeire; valamint

− a korszerű hulladékgazdálkodásra és megújuló energiafelhasználásra.

 

A bírálati szempontok a következők:

− a település zöldfelületeinek minősége 50%

(növényalkalmazás, burkolatok, utcabútorok, fenntartás tervezettsége, minősége)

− környezetvédelem, fenntarthatóság, környezeti nevelés 15%

(környezeti elemek védelme, környezeti nevelés, klímatudatosság, fenntarthatóságot segítő tevékenységek)

− közösségi részvétel a település zöldfelületeinek kialakításában 15%

(a lakosság, helyi közösségek, vállalkozások részvétele a közterületek szépítésében, helyi virágosítási verseny, közösségi tervezés, konzultáció)

− turisztikai vonzerő, turistabarát környezetkialakítás 10%

(turisztikai attrakciók környezete, turisztikai tájékoztatás, vendégszeretet)

− önkormányzat felkészültsége, a versenyben való részvétele 10%

(szakmai felkészültség, tervszerűség, stratégiai gondolkodás színvonala, a zsűrizésre történő felkészülés és a zsűrizés menetének lebonyolítása)

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2021. június 15.

A regisztráció és a részvétel díjmentes.

A versenyre való jelentkezésre a www.viragosmagyarorszag.hu weboldalon, az alábbi linken van lehetőség:

www.viragosmagyarorszag.hu/telepules-regisztracio

A versenyben résztvevő települések a www.viragosmagyarorszag.hu/telepules-regisztracio oldalon történt regisztrációt követően a regisztráció során megadott e-mail címre jóváhagyó e-mailt kapnak, az ebben szereplő linkre kattintva jutnak el a nevezési felületre.

Pályázatukat a nevezési felületen nyújthatják be, a település lélekszámától és a választott pályázati módtól függő folyamatok szerint.

Amivel minden nevező településnek készülnie kell: jó minőségű digitális fényképek (1-10 db között, egyenként 1-5 MB közötti méretben készítve).

További információ: www.viragosmagyarorszag.hu;

 facebook.com/viragosmagyarorszag; Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

(NAK, Komma László)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám