A Magyar Államkincstár a mai nappal elkezdi előkészíteni és ügyfélkapura kiküldeni a 2025. évi egységes kérelemhez kapcsolódó első körös egyeztető leveleket.
Ezen egyeztető leveleket azon kedvezményezettek kapják, akik kérelmében többek között az alábbi hibák kerültek megállapításra:
- túligénylés vizsgálat során megállapításra került, hogy az adott referenciaterület mérete kisebb, mint az adott területre benyújtott igénylések méretének összege. Határidő: lehetőség szerint minél hamarabb, de legkésőbb 2025. szeptember 30.
- a berajzolt táblák tolerancia felett egymásra fednek. Határidő: lehetőség szerint minél hamarabb, de legkésőbb 2025. szeptember 30.
- jogszerű földhasználattal kapcsolatos jelzés, melynek során azon kedvezményezettek kerülnek értesítésre, akiknél 2024. évben meg nem felelés került megállapításra földhasználat vizsgálat során és az adott objektum a 2025-ös évben benyújtott egységes kérelemben nem került korrigálásra, tehát ezen területek részben vagy egészben megfeleltethetők az adott kedvezményezett 2024. évi kérelme egyik vagy több bejelentett területének. Határidő: lehetőség szerint minél hamarabb, de legkésőbb 2025. szeptember 30.
- extenzív/intenzív gyümölcs támogatásra jelölt táblák vonatkozásában a 2025. évben megadott igénylési adatok összehasonlításra kerültek a 2024. évi támogatási kérelemben igényelt gyümölcs tábláinak megállapított adataival. Megállapításra került, hogy a 2025. évben beadott igénylés tartalmaz olyan táblát, amelynél a hasznosítás eltér a 2024-ben megállapított hasznosítástól, illetve amely valószínűsíthetően nem felel meg valamelyik jogszabályi előírásnak a tőszám, kor, öntözés, tőszámbeállottság tekintetében. Határidő: lehetőség szerint minél hamarabb, de legkésőbb 2025. szeptember 30.
- évelő szálas fehérjenövényekkel kapcsolatos jelzés, mely szerint az igényelt tábla esetében ellentmondás áll fenn, mivel a 2025. évi kérelemben vetés dátumának 2024. II. félév előtti vetési időpont került megadásra, azonban a 2024. évi igénylési adatok alapján a táblán a 2025. évi hasznosítástól eltérő növényhasznosítás volt. Határidő: lehetőség szerint minél hamarabb, de legkésőbb 2025. szeptember 30.
- termeléshez kötött növénytermesztés támogatás jogcímekkel kapcsolatos minősített szaporítóanyag igazolásokra vonatkozó adatszolgáltatás vált szükségessé. Az adatmegadás az előlegfizetés feltétele, ezért a határidő legkésőbb 2025. szeptember 30.
- nem védett nem termelő tájképi elemek/egyéb tájképi elemek arányának táblaszintű vizsgálata során megállapításra került, hogy a nem termelő tájképi elem vagy elemek, illetve egyéb tájképi elemek együttes területe - ide nem értve a védett tájképi elemet, a fás-bokros gyepterületet és szántóterületen vagy ideiglenes gyepterületen elhelyezkedő vízvédelmi sávot igényléstől/jelöléstől függetlenül – meghaladja a tábla területének 50%-át. Ezzel összefüggésben a tábla kijavítása vagy a támogatási igény visszavonása szükséges. Határidő: lehetőség szerint minél hamarabb, de legkésőbb 2025. szeptember 30.
- betervezett, ám még tényleges vetési dátummal nem rendelkező másodvetés és agrotechnikai műveletekről nyilatkozott, melyeket a kedvezményezett 2025. június 30-ig betervezett, de a tényleges megvalósítását még nem jelentette be.
Figyelem! Az egyeztető ebben a tekintetben tájékoztató jellegű, ezért a művelet elvégzésének vagy a másodvetés vetésének tényleges időpontját kizárólag akkor kell bejelenteni, ha az már valóban elvégzésre került.
A tényleges vetés dátumát a vetéstől számított 20 napon belül kell bejelenteni.
- a MePAR változásvezetés bejelentéssel érintett tábla esetében az állandó gyep fedvény módosítására irányuló bejelentés az előzetes vizsgálatok alapján nem, vagy csak részben indokolt, ezért az egyeztetés során a hasznosítási kód megváltoztatását javasoljuk, adott esetben a tábla bontását. Határidő: lehetőség szerint minél hamarabb, de legkésőbb 2025. szeptember 30.
- termesztőberendezés alatti táblák/ másodvetések esetén és/vagy a zöldségnövény termesztés támogatása jogcím tekintetében egyes hasznosításoknál nem került benyújtásra MobilGazda alkalmazással készített georeferált fénykép. Határidő: lehetőség szerint minél hamarabb, de legkésőbb 2025. szeptember 30.
- ST AKG TK 2024 / ST ÖKO TK 2024 intézkedésekben a Pályázati Felhívás alapján a 2025.01.01. után telepített ültetvények esetében (kivétel szőlő és komló) a támogatás megítélésének egyik alapfeltétele az ültetvény gyümölcsültetvény-kataszteri nyilvántartásba vétele. A figyelmeztetés kézhezvételét követően kérjük, győződjön meg arról, hogy a hivatkozott nyilvántartásban az ültetvény bejegyzésre került! A bejegyzés határidejét illetően kérjük mielőbb rendezni szíveskedjen a nyilvántartásba történő bejegyzést tekintettel arra, hogy a kifizetési kérelmekben megjelölt friss telepítésű ültetvényekkel kapcsolatosan a Kormányhivatal felé érkező adatkérés összeállítását Hivatalunk megkezdte.
Az egyeztetési kötelezettségnek kizárólag a „W0252 számú Egységes kérelem Adatváltozás 2025” elektronikus nyomtatvány kitöltésével és annak ügyfélkapun történő benyújtásával lehet eleget tenni, egyéb dokumentumot a Kincstár nem vehet figyelembe.
Forrás: Magyar Államkincstár