Szaktanácsadás nemzetközi képviselete

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) konzorciumi partnerként két és fél éve aktív tagja az i2connect H2020-as nemzetközi projektnek. A 2019. novemberben indult projekt a már meglévő szaktanácsadói hálózatokra és a megvalósult sikertörténetekre építkezve szólítja meg az agrárszaktanácsadókat olyan szemlélettel, amelyben az innováció alulról jövő kezdeményezés. Különös hangsúly helyeződik arra, hogy a szaktanácsadók a jövőben mind több Európai Innovációs Partnerség (EIP) projekteket kezdeményezzenek, illetve vegyenek részt ilyenekben.

A NAK az I2connect projektben vállalt egyik feladata a hazai „innovációs szaktanácsadók” azonosítása, készségeik feltérképezése, működésük, szerepük és kulcskompetenciák megértése, továbbá képzések, tanulmányutak, ún. keresztlátogatások (cross-visit) szervezése a projektben.

Ennek az egyik vállalásnak a keretében 2020. májusában a NAK pályázatot hirdetett a hazai szaktanácsadók részére, az i2c Train the Trainer (TTT - képezd a trénert) programban történő részvételre, ahol két fő szaktanácsadó került kiválasztásra (Bányai Tibor és Gór Arnold), akik 2021. októberben Írországban, Dublinban részt vettek egy öt napos, nemzetközi tréner képzésen, vállalva, hogy az ott megszerzett tudást és tapasztalatot átadják magyar kollégáiknak. A hazai tudásátadásra 2x3 napos tréning keretében Gödöllőn és Dunaharasztiban került sor, mintegy 30 fő részvételével. Az alábbi kisfilm ennek a két tréningnek az eredményét fogalja össze.

A másik vállalás keretében, a fenti képzésen résztvevők közül, a trénerek segítségével 3 fő kiváló angol nyelvtudással rendelkező (felsőfokú nyelvvizsga) szaktanácsadó került kiválasztásra, akik részt vettek a 2022. augusztus elején szervezett, bajor gyakorlatra épülő cross-visiten Niederalteich-ban.

A nemzetközi találkozó elsődleges célja egy helyi interaktív innováció bemutatásán keresztül, az innovációs folyamat elemeinek felismerése, elemzése volt, adott metodika mentén. Ennek keretében a szaktanácsadásban, ill. a projekmenedzsmentben hasznos tudásátadási és információmegosztási, továbbá elemzési technikák jutottak kiemelt szerephez. A cross-visit-en német, ír, lengyel, görög, és magyar szaktanácsadók vettek részt.

Cikkünkben a három szaktanácsadó (Andrási Erika, Kósa Ferenc, Sörfőző Miklós) keresztlátogatással kapcsolatos tapasztalatait, élményeit, gondolatait szeretnénk bemutatni.

A szakmai program augusztus 2-4 között került megrendezésre, melynek első napján a bemutatkozást, ismerkedést követően Irlbach-ban tekintették meg a Farmtastic Consulting GmbH projektjét. A konzorcium résztvevői az „EIP-AGRI innovációs támogatás” keretében valósították meg a fejlesztéseket és hoztak létre új, innovatív szolgáltatást.

Szolgáltatásuk lényege az Albrecht-Kinsey talajvizsgálati metódus továbbfejlesztése, alkalmazása a precíziós gazdálkodásban, a nitrogén, mint tápanyag hasznosulásának maximalizálása érdekében. A hangsúly a hasznosulás maximalizálásán van!  Új talajmintavételi eljárást alkalmaznak, ami a szántóföldi kultúráknál nem megszokott, sem ott Németországban, sem Magyarországon.  Három mélységből vesznek mintát (30, 60, és 90 cm) egy speciális, erre kifejlesztett gép segítségével, így vizsgálható, illetve több év vonatkozásában összehasonlítható a tápanyagok jelenléte, felhalmozódása, és kilúgzódása. Az adatok elemzése során nem csupán a makro-, mezo-, és mikroelemek ellátottsága alapján teszik meg a tápanyagutánpótlási javaslatokat, hanem az elemek egymásra gyakorolt, hasznosulást fokozó, illetve gátló hatásait is figyelembe veszik. A mintavételezés során elkészült georeferált talajtérképet kiegészítik a betakarítás során készített hozamtérképekkel, majd ezek elemzése alapján készül el a tápanyag-gazdálkodási javaslat. Bár a fenti gyakorlat több ponton megegyezik a precíziós gazdálkodásban alkalmazott tápanyag-gazdálkodási terv készítési gyakorlattal, az innovációt a mintavételezési mélységek és a tápanyagok, elemek egymásra gyakorolt hatásának figyelembevétele jelenti.

A bemutatás során a résztvevők elkészítették ennek a konkrét innovációnak az elemzését, amely segítségével azonosíthatóak lettek az innovációs folyamat fő lépései, kulcsszereplői, a szükséges kompetenciák, a környezeti tényezők és az innovációs legfőbb elemei.   

A fenti módszertan nagyon hatékony egyben környezet- és természetvédelmi szempontból is jelentős, de a jelenleg alkalmazott módszernél drágább.  A projektgazdák arra szerettek volna a jelenlévő szaktanácsadóktól javaslatokat kérni, hogy mondjanak esetleges piaci réseket, hogy milyen financiális ösztönzőket lehetne bevonni a módszer elterjesztésében, hol és hogyan kommunikálható a projekt fenntartható és környezettudatos hatása. Továbbá minden észrevételt szívesen fogadtak, ami az elemzések során felszínre került, így ez kijelölte a következő nap feladatait is.

Fotó: FÜAK, Németország (cross-visit szervező)

A második szakmai napon három munkacsoportban folytatódott az első napon bemutatott innováció elemzése különböző módszerek segítségével. Ilyen volt többek között a „kapcsolat analízis”, az „innovációs spirál”, az „összefüggések köre” vagy a „Canvas féle üzleti modell” elemzés. A csoportos munka lehetőséget adott az innováció további, részletes elemzésre. A csoportos elemzési folyamat fontos része volt a feltárt eredmények megosztása a többi csoporttal. A három munkacsoport által ismertetett eredmények lehetőséget adtak arra, hogy a projektgazdák által kért javaslatokat megtegyék a szaktanácsadók az adott innováció továbbfejlesztésére. A csoportos elemzés során hatékonynak bizonyult a „több szem többet lát” elv a gyakorlatban. Ennek köszönhetően közel 20 továbbfejlesztési javaslatot gyűjtöttek össze.

Az interaktív innováció elemzésének legutolsó fázisa során a feltárt továbbfejlesztési lehetőségekből készítettek egy-egy rövid, lényegre törő mondatot, amelyet a szervezők átadnak a Farmtastic Consulting GmbH vezetőinek. Ez egy olyan plusz információs csomagot jelentett, amely komoly segítséget nyújt a további fejlesztésekhez, az innováció sikeres terjesztéséhez.

Fotók: FÜAK, Németország (cross-visit szervező)

A szakmai rendezvény harmadik napján az egyes résztvevő országok kollégáival bemutatták az adott ország szaktanácsadói hálózatának felépítését, működését. Ismertették a 2014 óta szerzett tapasztalatokat. Minden országban más a gyakorlat, de leginkább figyelemre méltó a lengyeleké, amely szerint Lengyelországban külön innovációs ügynökség működik, ami az ötletektől a megvalósulásig segíti a gazdákat.

Fotó: FÜAK, Németország (cross-visit szervező)

 

A program zárásaként a küldöttek egyenként beszámoltak a cross-visit-en szerzett tapasztalataikról, a számuka legmeghatározóbb élményekről.

Cikkünk második részében bemutatjuk a keresztlátogatás résztvevőit, továbbá a keresztlátogatásról alkotott véleményüket:

Andrási Erika, mezőgazdasági- és vidékfejlesztési szaktanácsadó (Öko-Szféra Bt.) 25 éves szakmai tapasztalattal, és közel 100 partnerrel dolgozik együtt. Partnerei részére - kollégáival közösen - a támogató adminisztráción túl, projektfejlesztéssel, beruházási pályázatok készítésével és menedzsmentjével foglalkozik. Mára vesszőparipája vált a TALAJ, és a környezettudatos gazdálkodás, így különösen érdekes volt számára a helyi innovatív projekt bemutatása. Korábban több nemzetközi projektben, tanulmányúton vett részt, elsősorban természetvédelmi és állattenyésztési területen.

 „A legmeghatározóbbak számomra a kiscsoportos feladatok voltak, melyek során a különböző országokból jelenlévő, a szakma különböző területeiről érkező, különböző habitusú és tapasztalatú szakemberek közösen gondolkodva, egymásra figyelve sikeresen tudták megoldani a feladatokat.

Úgy tartják, hogy a konferenciákon, képzéseken a legértékesebb kapcsolatépítési lehetőség a kávészünet. Ezt az örök igazságot a német szervezők is ismerték, így különös hangsúlyt fordítottak a csapatépítésre.  Meggyőződésem, hogy a sikeres csoportmunkához, nagyban hozzájárult a dunai kenuzás, mikor is maximálisan szükséges volt az egymásra figyelés képességére, nemcsak az előre haladáshoz, de a száraz lábbal partra érkezéshez is. Bevallhatjuk, hogy több, mint 10 km-en, vadidegenekkel egy kenuban, akik közül többen most voltak először vízen, nem is kis feladat!

Kíváncsian várom a szervezőktől a Farmtastic Consulting GmbH vezetőinek a visszajelzését, és hazaérkezésem óta elkezdtem keresni a magyarországi kapcsolódási lehetőségeket.

Az, hogy kialakulnak-e elő nemzetközi kapcsolatok a résztvevők között, az rajtunk is múlik, viszont egybehangzó vélemény volt, hogy azt az egymást inspiráló közös gondolkodást, ami a három nap alatt kialakult, azt érdemes lenne folytatni, akár a következő cross visitek alakalmával, akár egy új, erre épülő projekt indításával.

Mindezeken túl, hogy mit is hoztam haza magammal – sajnos, az utánozhatatlan bajor csapolt sör nem volt szállítható-, a Canvas üzleti modell alkalmazását a mezőgazdasági/vidékfejlesztési projekteknél. Ez az új pénzügyi ciklus, egyben az új pályázati rendszer indulásakor abszolút időszerű.”

Kósa Ferenc László, aki, mint szaktanácsadó (Agrártanácsadás Kft.) közel százhetven gazdálkodónak nyújt agrár-szaktanácsadási szolgáltatást, illetve több mint 50 szaktanácsadó kolléga munkáját igyekszik segíteni. „Munkám során ez volt az első alkalom, hogy nemzetközi tapasztaltokat szerezhettem, mely olyan élmény volt, amelyet véleményem szerint minden kollégának meg kell tapasztalnia. Számomra meglepő volt, hogy az egyes országokban milyen eltérő gazdaságszerkezet mellett dolgoznak és mennyire eltérő témákban keresik meg a szaktanácsadó kollégákat az adott ország gazdálkodói. Az innovációs kapcsolat elemzés módszere teljesen új volt számomra, melyet nagy valószínűséggel további munkám során is fogok tudni használni. Ezek mellett természetesen a nemzetközi kapcsolatok kialakítása és fenntartása volt számomra a leghasznosabb.”

Sörfőző Miklós, méhészeti szaktanácsadó, kutató és méhtenyésztő. Vezetőként (Exe-Bio Kft.) nagy hangsúlyt fektet a méhészeti nemzetközi kapcsolatok kiépítésére és ápolására, valamint a nemzetközi tudásátadásra, emiatt folyamatosan figyelemmel kísérik a világ méhészeti innovációit, méhészet trendjeit. „A méhészetben is, mint az összes agrárágazatban különösen fontosak a fejlesztések, és az innovációk gyakorlatban történő megvalósítása. Ezért nagyon hasznos volt számora egy interaktív innovációt gyakorlatban is megvizsgálni, elemit megismerni és elemzési módszerek használatát elsajátítani.”

Fotó: FÜAK, Németország (cross-visit szervező)

 

Jakab Ágnes (NAK), Andrási Erika - Kósa Ferenc - Sörfőző Miklós (agrár-szaktanácsadók, résztvevők)

 

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám