Közös Agrárpolitika

Az Agrárminisztérium a szakmai szervezetekkel együttműködve elkészítette a Közös Agrárpolitika 2023 és 2027 közötti hazai támogatási intézkedéseit tartalmazó stratégiai tervet, amit a benyújtás előtt utolsó lépésként társadalmi vitára bocsájt – jelentette be Nagy István tárcavezető.

A miniszter arra emlékeztetett, hogy a Közös Agrárpolitika (KAP) szabályrendszerében alapvető változások következnek be, a tagállamoknak ezért a forrásaik összességére az ágazati célokat és az azok eléréséhez szükséges intézkedéseket is magában foglaló stratégiai tervet kell készíteniük. Az új teljesítési modell szerint az intézkedések sikerességét előre lefektetett eredménymutatók tényleges elérésével kell alátámasztani. A dokumentumot december 31-ig kell hivatalosan benyújtani az Európai Bizottsághoz. A tervek a jóváhagyás után válnak jogilag hatályossá, várhatóan a jövő év második felében - tette hozzá.

Nagy István kitért arra is, hogy a KAP kereteit a Megújuló vidék, megújuló agrárium program megvalósításának szentelik. Ebben a tudatban fejlesztjük az agráriumot és élelmiszerelőállítást, megőrizzük teremtett világunk természeti értékeit, és a vidéken élők számára jobb életminőséget teszünk lehetővé – jelezte a miniszter. A tárcavezető kiemelte, az elmúlt tíz évben a hazai mezőgazdaság a második legnagyobb növekedést produkálta az Európai Unióban. Az élelmiszertermeléshez pedig csaknem félmillió magyar család megélhetése kapcsolódik. Kifejtette, a program egyrészről válaszol a 21. századi kihívásokra, az erősödő nemzetközi versenyre, a klímaváltozásra, a csökkenő biodiverzitásra, az élelmiszerellátási biztonság vagy éppen a munkaerőhiány kérdésére, másrészről húzóágazataink megerősítésével hozzájárul a regionális versenyben való élre kerüléshez. Hangsúlyozta, a rendelkezésre álló források felét gazdasági fejlesztésre fordítjuk, harmadát pedig a környezet- és klímavédelemre, ami a korábbi időszak dupláját jelenti. Emellett a kistelepülések fejlesztésére jutó összeg negyedével növekszik, amely így a források tíz százalékát teszi ki.

A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a KAP I. pillérének keretében 3400 milliárd forintot, a II. pillér tekintetében pedig 2853 milliárdot fordítunk a mezőgazdaság, élelmiszeripar és vidéki települések fejlesztésére. Mindez azért lehetséges, mert a kormány úgy döntött, hogy az uniós jog adta maximális mértékben, 80 százalékban biztosít nemzeti kiegészítő finanszírozást az uniós fejlesztési forrás mellé.

Nagy István azt is közölte, a leendő támogatások között régi és új elemek is megjelennek. Továbbra is lesz területalapú támogatás, ráadásul a kisgazdaságok és a fiatal termelők többletforráshoz juthatnak. Megmaradnak a termeléshez kötött támogatások, és új elemként a közvetlen támogatások között megjelenik az úngynevezett agroökológiai alapprogram, amely a gazdálkodók többlet környezeti vállalásait kompenzálja. A vidékfejlesztési támogatások között meghatározó lesz a versenyképességet és hatékonyságot növelő beruházások segítése, de megmarad az agrár-környezetgazdálkodási program és az ökológiai gazdálkodás támogatása is. A vidéki gazdaság és közösségek erősítése érdekében forráshoz juthatnak a kistelepülések az alapszolgáltatásaik és infrastruktúrájuk fejlesztésére. Emellett kibővített eszköztár szolgálja majd a tudásátadást és az innovációt is – sorolta a tárcavezető.

Fontos, hogy minél többen elmondják véleményüket a Tervvel kapcsolatban. Az alábbi linkre kattintva megnyílik az az online kérdőív, aminek kitöltésével Ön is hozzájárulhat a Terv sikeres társadalmasításához, ezen keresztül pedig a megújuló vidék és a megújuló agrárium jövőjéhez.

 A KAP Stratégiai Terv az alábbi linken érhető el.

Az online kérdőívet pedig itt lehet kitölteni.

Forrás: AM Sajtóiroda

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám