Mezőgazdasági termelés

A nyilvántartásba vett dísznövény szaporítóanyag-előállítók és -forgalmazók, valamint az engedélyes zöldségpalánta szaporítóanyag-előállítók és -forgalmazók tevékenységüket egységesen január 15-ig kötelesek önállóan bejelenteni a NÉBIH-hez.

Fontos tudni, hogy jogszabály módosítás miatt a dughagyma és fokhagyma szaporítóanyagok szerződéses termeltetésére a továbbiakban nincs lehetőség, eladás céljára kizárólag engedéllyel lehet termeszteni. Azoknak a szaporítóanyag-előállítónak, akik dughagymát vagy fokhagyma szaporítóanyagot forgalomba hozatal céljából eddig szerződéses termeltetésben állítottak elő, tevékenységük végzéséhez engedélykérelmet kell benyújtaniuk a tevékenység helye szerinti, növénytermesztési hatáskörben eljáró megyei kormányhivatalhoz.

A szerződéses dísznövény szaporítóanyag-termesztés bejelentését a tevékenység megkezdése előtt kell megküldeni a dísznövény szaporítóanyagok forgalomba hozataláról szóló 45/2008. (IV. 11.) FVM rendeletben is rögzítettek szerint.

A korábbi gyakorlatoktól eltérően a NÉBIH nem küld űrlapokat a kötelezettség teljesítéséhez, azokat online, letölthető formában tette közzé internetes felületén az önálló bejelentés megtételéhez.

A szükséges űrlapok az alábbi linkre kattintva érhetők el:

https://portal.nebih.gov.hu/ugyintezes/noveny/nyomtatvanyok#Disznoveny_es_Zoldsegpalanta.

A cégeknek és az egyéni vállalkozóknak az elektronikus ügyintézést kell választaniuk, melyhez a kitöltött és aláírt űrlapokat be kell szkennelni vagy le kell fényképezni, lementeni, azután a https://epapir.gov.hu/ felületen az űrlapok becsatolásával meg kell küldeni.

Az elektronikus ügyintézésre nem kötelezett természetes személyek (őstermelők) a kitöltött és aláírt űrlapokat postai úton is megküldhetik a NÉBIH részére (cím: Nébih, 1525 Budapest, Pf.: 30. - MGEI KSZFO) a megadott határidőig.

A kötelezettség vonatkozásában felmerült kérdés esetén közvetlenül a NÉBIH Mezőgazdasági Genetikai Erőforrások Igazgatóságához fordulhatnak az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen.

Forrás: NÉBIH

NAK/Horváth Vivien

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám